Újévi fogadalmak book tag 2022

Szerintem hagyományt fogok alkotni ennek a book tagnek a kitöltéséből - na jó, igazából csak megint lusta vagyok új kérdéssort keresni.

A tavalyi válaszaim ide kattintva elérhetők. Nem szerepeltem valami fényesen, a molyos listára összeszedett 20 könyvből 9-et sikerült elolvasni. Habár, a 9-es ponthoz két sorozatot adtam meg, és mindkettőt feltettem a listára, ebből az egyik teljesült, a másiknak meg vagy rajta kellene lennie, vagy nem, értelmezéstől függően. A 9-es pont tehát, ha úgy vesszük, teljesült, ezen kívül még a 3-ast és a 10-est tudom kipipálni. Szörnyű teljesítmény, de legalábbis elégtelen. 

No de lássuk az idei válaszokat - nem adom fel a próbálkozást!


1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle

Berényi Anna. Richter Gedeonról szóló életrajzi művére kihívást is indítottam a Molyon, így semmiképp nem maradhat ki.

2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni

Farkas Bíborka: A Halhatatlanok Hegye. A tavalyi év első olvasmánya a Druidaösvény volt, a sorozat első kötete. Mivel nagyon tetszett, szeretném mihamarabb folytatni.

3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni

Konkrét tervem nincs idénre klasszikusból, valószínűleg nem fog beleférni.

4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni

Stephen King: Állattemető. Amióta megjelent az Ice Nine Kills Funeral Derangements című dala és klipje, amely ezt a történetet dolgozza fel, ott motoszkál a fejemben, hogy újra kellene olvasnom.

5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre

Ismételten, minden olyan Stephen King-könyv, amit 2011-ben egy nagy csomagban szereztem meg, és a mai napig nem került sorra. Harmadszor a Christine-re bökök rá, idén már meglesz. Tuti.

6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél

Stephen King: Lisey története. Csak hogy itt már ne az legyen, ami tavaly volt.

7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél

Stephen King. Ezt az évet az életműve befejezésének szentelem, az ő könyvei még nagyobb prioritást élveznek, mint eddig.

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén

Patrich Rothfuss: A bölcs ember félelme. Ezt az egy könyvet kaptam karácsonyra, viszont ez egy olyan sorozat második része, amelynek az első kötetét sem ismerem, így a két ünnep között beszereztem, és értelemszerűen ezzel kezdeném. Remélem, tényleg bele fognak férni.

9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2022-ben fogsz

Úgy döntöttem, hogy ehhez a ponthoz az újraolvasás is számít.
Ezt az évet Rick Riordan Percy Jacksonja fogja végigkísérni, az eredeti 5 kötet.

10. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni?

A terv alapvetően ugyanaz, mint tavaly; legalább 52 könyv, az oldalszám nem érdekes. Ezen felül, mint már említettem, King életművének hiányzó darabjait szeretném pótolni. 

Ismét készítettem a Molyon listát, aki szeretne, csatlakozzon! ☺

Harry Potter Book Tag

Kicsit megkésve, de eleget teszek Arwen kihívásának, és kitöltöm ezt a nagyszerű Harry Potteres Book Tag-et. Az ő válaszait itt olvashatjátok.

1. Melyik a kedvenc könyved a sorozatból?  

A Félvér Herceg.

2. Melyik a legkevésbé kedvelt könyved a sorozatból? 

Ha van ilyen, akkor az a Bölcsek köve, mert nagyon nehezen indul.

3. Ki a kedvenc karaktered? 

Perselus Piton. Klisé, de a legösszetettebb karakter az egész sorozatban.

4. Ki az a karakter, akit legjobban utálsz? 

Természetesen Umbridge-et.

5. Mi volt szerinted a sorozat legszomorúbb pillanata? 

Ebben egyetértünk Arwennel, számomra is a Herceg meséje a legszomorúbb a sorozatban. Ahányszor olvasom vagy látom, mindig sírok rajta. Ennyi év után is. Örökké. *elmorzsol egy könnycseppet

6. Ki a kedvenc tanárod? 

Lupin. Talán ő volt az, aki igyekezett szerethetővé tenni a tantárgyát és a diákok kedvét kereste, mindemellett hasznos dolgokat tanított.

7. Ki az a tanár, akit legkevésbé kedvelsz? 

Ebben is egyetértünk: Umbridge, amit nem kell magyarázni, illetve Binns professzor, mert nem szeretem az unalmas előadókat.

8. Melyik a kedvenc tantárgyad? 

Szerintem senki nem fog meglepődni, ha gyógyszerészként a bájitaltat mondom. J

9. Melyik a legkevésbé kedvelt tantárgyad? 

Mugliismeret. A varázslócsaládok gyerekeinek biztosan érdekes, de nekem haszontalan lenne.

10. Melyik a kedvenc boltod az Abszol úton? 

Madame Malkin Talárszabászata. Szebbnél szebb talárokat varratnék itt magamnak.

11. Ki a leggyönyörűbb karakter (belső értékek alapján)? 

Luna Lovegood.

12. Melyik az a karakter, akit a legjobban hiányoltál? 

Ha az a kérdés, hogy ki hiányzik a legjobban, akkor  Siriust, Lupint és Tonksot mondom.

13. Melyik könyvnek a legjobb a borítója? 

Az eredetik közül a Félvér Hercegé tetszik a legjobban. Az újakat még nem volt alkalmam szemügyre venni.

14. Melyik Trimágus Tusa próba a kedvenced? 

Az első, a sárkányok miatt.

15. Ha rangsorolnod kéne a házakat a legszimpatikusabbal kezdve, milyen sorrendet állítanál fel? 

Mardekár, Hollóhát, Griffendél, Hugrabug. A Mardekár és a Hollóhát eléggé holtversenyben van, de ha választanom kell, akkor a saját házamat teszem előre.

16. Ki a kedvenc animágusod? 

Rita Vitrol. Szerintem zseniális.

17. Ki a kedvenc mellékszereplőd? 

Luna Lovegood.

18. Melyik a kedvenc horcruxod? 

Hollóháti Hedvig diadémja.

19. Melyik az a szereplő, akiről többet szerettél volna olvasni? 

Dumbledore, illetve a Tekergők. 

20. Mi a sorozat legviccesebb pillanata? 

Draco Malfoy, a pattogó görény. J

21. Mi a sorozat legmeghatóbb pillanata?

Dobby halála és a mágia nélküli temetés.

22. Milyen pozíciót szeretnél betölteni egy kviddicscsapatban? 

Félek a labdáktól, ezért inkább kívülről nézném a játékot, de ha muszáj választani, akkor terelő.

23. Melyik a kedvenc varázslényed?

A hipogriff és a thesztrál.

24. Mit gondolsz, mi lenne a te patrónusod? 

Nem emlékszem a Pottermore szerintire, ezért most gyorsan kitöltöttem egy másikat, ami szerint kígyó. Nem vitatkozom, jó lesz. J

25. Melyik a kedvenc filmed? 

Az utolsó kettő.

26. Melyik filmet szereted legkevésbé? 

Talán ez is a Bölcsek köve. Nehéz választani.

27. Melyik a kedvenc mágikus képességed (animágus transzformáció, metamorfmágia, párszaszájúság, repülés, jövőbelátás, hoppanálás/dehoppanálás, legilimencia/okklumencia, véla bűbáj, varázslattal szembeni ellenállás)? 

Ezek közül is nehéz választani, de talán a párszaszájúság nyerne a hoppanálás/dehoppanálással szemben.

28. Ki a kedvenc párosod (kiket hoznál össze)? 

Dracót és Hermionét. Ez régi perverzióm, bár úgy rémlik, mintha Rowling is megerősítette volna, hogy Dracónak igazából tetszett Hermione.

29. Ki a kedvenc Dursley családtagod? 

Petunia.

30. Melyik a kedvenc varázslatod?

A patrónusbűbáj.

A kihívottam pedig Cathreen Misery, ha van kedved. J

10. hét: Thomas Hardy: Egy tiszta nő

Lassan külön menüpontot nyithatnék azoknak a könyveknek, amelyeket egy kihívás kedvéért olvastam el. Ez is ilyen. A tavalyi évben csatlakoztam a Molyon a „Pótoljuk be együtt…”-kihívássorozathoz, melynek tárgya akkor a Frankenstein volt (értékelése itt olvasható). Meghívást kaptam a következő részre is; ezúttal Thomas Hardy Egy tiszta nő című regényét kellett elolvasni. Sokat emlegetett író – gondoltam – ráadásul brit, jó lesz. Igazam is lett meg nem is. 2020.03.03 és 2020.03.10. hajnala között olvastam.

Kiadó: Kriterion
Kiadás éve: 1989
Oldalszám: 446
Fordító: Szabó Lőrinc

A fülszöveg:
„Az ​angol irodalom kiemelkedő prózaírójának késői műve a szép parasztlány, Tess története, akinek tiszta lelke és nemes egyénisége ellenére rövid élete során szinte csupa kudarc, megaláztatás és szenvedés jut osztályrészül, hiába küzd környezetével. Az egykor nagyhírű D'Urberville nemesi család elszegényedett ágának sarja, a romlatlan Tess Durbeyfield jómódú rokonainak szolgálatába áll, s ezzel megindul komor végzete felé. Miután a birtok gazdája egy éjjel megrontja, Tess visszamenekül családjához a közeli faluba, majd törvénytelen gyermeke születését és halálát követően búcsút int a szülői háznak. A boldogság ígéretét egy rövid időre felvillantó igaz szerelmet egy tejgazdaságba szegődve találja meg, csakhogy kedvese, Angel Clare képtelen megemészteni választottja „szégyenletes” múltját, ezért elhagyja a lányt. Az újabb csapások Tesst már-már elviselhetetlen nyomorba taszítják, és amikor egy sorsszerű találkozás révén ismét felbukkan életében csábítója, Alec D'Urberville, a minden reményétől megfosztott lány enged a férfi gyötrően kitartó udvarlásának. Angel váratlan visszatérése azonban hamar véget vet a hamis idillnek: a visszás helyzetet feloldandó Tess végzetes döntésre, erkölcsi leszámolásra szánja el magát, melynek nyomán önnön sorsa is beteljesedik.”

A fülszöveg nagyjából le is lövi az összes poént, ha valaki ezután több, nagyobb történésre vár, hiába. Nincs. Olvashat ellenben rengeteg leírást és elmélkedést. Ezek nélkül a történetet feleennyi oldallal el lehetett volna intézni, és talán kevésbé lett volna fájdalmas. Az alapsztorival semmi bajom nem volt; egy különcnek és koránál némiképp felvilágosultabb hősnő viszontagságos szerelmei, nem a nyálas romantikus fajtából. Még stílusában sem stimmel, hiszen realista műnek számít.

Olvasás közben az volt az érzésem, hogy az Egy tiszta nő az a fajta regény, amilyeneket a gimis irodalom órákon szoktunk elemezni. Az Édes Annához tudnám hasonlítani, azzal a különbséggel, hogy azt egyértelműen szerettem. Tess története először nem érdekelt, néhol idegesített, a vége felé pedig kimondottan untam. Túlnyújtott, túlrészletezett volt, és nehezen viseltem a két férfi közti őrlődését, az állandó macska-egér játékot is. Amikor Angellel másodszor is szétválnak, majd mégis utánamegy, épp csak fel nem kiáltottam, hogy ilyen a világon nincs, tessék már dönteni. Végül is döntött; drasztikusan bár, de megoldotta.

Zavart és lassított ezen kívül a nyelvezet is; nem nagyon régies, de annyira mégis, hogy feltűnjenek olyan dolgok, amik ma már helyesírási vagy stilisztikai hibának is számíthatnak; például bizonyos, a mai nyelvben nem elváló igekötők elválasztása („ekkor rándult ki először” – nem feltétlenül rossz, de csúnya). Sok volt az idegen szó, és akadtak olyanok is, amelyekről nem tudtam eldönteni, hogy régi magyar szavak, vagy furcsán átvett idegen szavak. Szerencsére a legtöbb jelentése lábjegyzetben szerepelt, így a megértésükkel nem volt gond. A könyv után elgondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen a jövevényszavak beillesztése a nyelvbe így vagy úgy nem is annyira újdonság, mint gondoljuk, sőt, elképzelhető, hogy a nyelvújítás idején ez sokkal nagyobb mértékű volt, mint most.

De hogy jót is mondjak: érzékelhető volt az, ahogy a szerző Tess (akár kezdetleges feministának is tekinthető) figuráján keresztül bemutatja, ha nem is veti el teljesen, de nem ért teljesen egyet korának erkölcsi szellemével. Tess vallomása után hősnőnk szájába adja a kérdést, miszerint ugyanaz a bűn miért bocsátható meg a férfinak, és miért nem bocsátható meg a nőnek. Tulajdonképpen az egész regény alatt erre, és valahol az áldozathibáztatás kérdésére is épül; hiszen Tess nem tehetett „szégyenletes” múltjáról, ami aztán tönkretette az életét, mert az emberek megbélyegezték. Sajnos a társadalom e tekintetben a mai napig nem sokat változott; ugyan a házasság előtti szex nem számít már bűnnek, egy megerőszakolt nő esetében mégis még mindig az az első kérdés, hogy mit viselt. (Megsúgom, valószínűleg melegítőt, vagy egy egyszerű pólót, és véletlenül sem miniszoknyát kivágott felsővel.)

Azt gondoltam, hogy az 1984 (értékelése itt) után ez egy kicsit könnyebb, felemelőbb olvasmány lesz. Rosszul gondoltam. A téma könnyebb, a hangulata nem. Nem volt nagyon nyomasztó, a sok szenvedés mégis kellemetlenné teszi a hangulatát; kivétel ez alól a tejgazdasági élet leírása – azt élveztem, és habár kis faluból származom, érdekesnek találtam.

Kedvencem biztosan nem lesz, de nem bántam meg az elolvasását. A 11. hét könyve viszont most már tényleg egy egyszerűbb műfaj lesz.

Kedvenc idézeteimmel zárom soraimat (mert ilyenek azért lettek):

„Ha a gond megszűnik töprengeni, az álom rögtön lesbe áll.”

„Szégyellte magát éjszakai búskomorsága miatt, aminek semmi megfogható indoka nem volt, csupán az érzés, hogy elítélte egy önkényes társadalmi törvény, amelynek nincs alapja a természetben.”

3,5/5

Zene a poszthoz:

https://www.youtube.com/watch?v=1pEc8W6dfH0

9. hét: George Orwell - 1984

Miért olvastam én ezt el? Mert szerepel a Nagy könyv 100-as listán, mert illik ismerni, mert kihívás volt rá – mert tudni akartam, ki és mi ez a Nagy Testvér, akinek a nevét azóta többféle kontextusban, de – most már látom, hogy – az eredetivel szinte megegyező értelemben használnak. 2020. február 23 - 2020. március 1. között olvastam.

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 1989

Fordította: Szíjgyártó László

Oldalszám: 374

A fülszöveg:
„1988-ban ​kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt-e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984-ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár fogalmazása közben nincs jele – kopogjuk le, persze – , hogy a közeljövőben bármelyik nagyhatalom megvalósítani kívánná. Igen, ha a tegnapi történelem némely államalakzatára gondolunk. Nem a náci Németországra, nem a sztálini Szovjetunióra, hanem időben közelebbi képződményekre: Enver Hodzsa Albániájára, Pol Pot Kambodzsájára. Hogy jelen idejű államképződményeket a diplomáciai illem okából ne említsünk. Röviden elmerengve ennyit mondhatunk ma az 1984 történetfilozófiai érvényességéről. És a regény? Ünnepelték és kiátkozták a hidegháború hosszú évei során. A sorompótól balra ezért, a sorompótól jobbra azért. Jelképpé és jelszóvá lett. Sorompó arra kell, hogy két oldalán ugyanazt a szöveget kétféleképpen lehessen érteni és értelmezni. Regény azonban nem arra való, hogy jelkép és jelszó legyen. Regény arra való, hogy olvassák, hogy szabadon olvasható legyen.“

Sem a borító, sem a fülszöveg nem keltette volna fel az érdeklődésemet. Talán még mindig nem olvastam volna el, ha a Molyon nem találok egy kihívást Big Brother is watching you! címmel. Azelőtt sehol nem hallottam vagy olvastam ezt a mondatot, mégis valahonnan tudtam, hogy ezt a könyvet jelöli. Ne kérdezzétek, honnan, ez valami mélyről jövő megérzés volt. Két hete látogattam el a könyvtárba, hogy egyáltalán megnézzem, hol van – ha már egész Budapestre érvényes olvasójegyet váltottam, és ha már amúgy is lassan egy éve ebben a kerületben lakom – és, ha már ott járok, megérdeklődöm, hogy a vállalt kihívásaimhoz bent vannak-e a szükséges könyvek. Bent voltak. Az Én, a robot is (aminek az értékelése itt olvasható), az Egy tiszta nő is (a következő áldozat) és ez is.

Érdeklődve fogtam neki, de először egy kissé nehezen haladtam vele. Valami rettenetesen nyomasztott. Borzasztó volt olvasni ezekről a körülményekről és ezekről az emberekről, a Pártról. Minden szavában azt éreztem, hogy ennek legalább a 70%-a valóság, hogy a nem is olyan távoli múltban létezett, és a jelenben is létezik ilyen, vagy ehhez nagyon hasonló. Természetesen érezhető a túlzás, hogy ez egy idealizált társadalom – még ha az idealizálást negatív irányba teszi is. Felháborodsz rajta, kiabálsz a könyvvel, hogy ilyen nincs, ez nem lehet, ugyanakkor ott motoszkál a fejedben, hogy de, valahogy mégis volt, van, lesz. Ettől még nyomasztóbbá válik az egész légkör.

A második részben kicsit felengedünk, ahogy látjuk kibontakozni Winston és Julia románcát. A szerző elülteti főszereplője, és egyúttal olvasója lelkében is a reményt arra, hogy a helyzet, ha nem is változhat, de túlélhető, a rendszer kijátszható. Megvillan egy jobb világ reményének képe. Azért, hogy mindez kártyavár módjára széthulljon, és az elején olvasottakhoz képest egy még szörnyűbb világ táruljon elénk – egy olyané, ahol nincs sötétség. Egyre növekvő iszonyattal olvastam Winston szenvedéseit, egyre azt kívántam, hogy legyen már vége vagy így, vagy úgy. Aztán egyszer csak vége lett. Eléggé elnyújtottnak éreztem a lezárást, oldalakon keresztül nem mozdultunk előre. Happy end lett-e? Nem mondanám, de azt sem, hogy rossz vége lett. Inkább keserédesnek, fájdalmasnak éreztem.

A szereplőkkel tudtam is azonosulni meg nem is, talán inkább kedveltem őket, mint nem. Winstont sok helyen kissé lagymatagnak véltem; nem teljesen agymosott még, de túl sok mindenre csodálkozott rá. Juliát sokkal talpraesettebbnek tartottam, vele viszont az volt a gondom, hogy a lázadáson kívül más nemigen érdekelte. O’Brien először kimondottan szimpatikus, majd ellenszenves volt, és hiába mellékszereplő, szerintem a legösszetettebb karakter a kettős életével.

Nyelvezetét tekintve alapvetően nem nehéz, de sok a politikai jellegű fordulat, ami engem lassított, néhol kimondottan untatott annak ellenére, hogy a Párt működéséről s ideológiáról szóló részt nagyon is szerettem. A regényben használt, Orwell által kitalált nyelv, az újbeszél pedig egyértelműen kiakasztott – hogy lehet így meggyalázni egy nyelvet?! A nyelv, amelynek a szótára évről évre vékonyabb, amely eltörli a szófajokat, és ilyeneket kreál, mint duplagondol, jógondolos, duplapluszjó, bűngondol, stb. Szörnyű, ugyanakkor valahol mégis zseniális, ha elolvassuk a függelékben található magyarázatot is a nyelvtanról és a szókincsről.

Mindent összevetve érdekes volt, nem bántam meg, hogy megismerkedtem ezzel a művel. Gyomorszájon vágós, néhol tömény és nyomasztó, de az értéke vitán felül áll.

Kedvenc idézetet nem választottam, hozok viszont néhány olyat, amelyeknek számomra valamiképpen borzongatók voltak:

„Nagy Testvér szemmel tart.”

„A bűnstop tehát lényegében oltalmazó butaságot jelent.”

„A duplagondol az Angszoc igazi lényege, hiszen a Párt alapvető ténykedése, hogy tudatosan csal, s közben szilárdan ragaszkodik annak feltételezéséhez, hogy tisztességesen jár el.”

„Találkozunk majd ott, ahol nincs sötétség.”

4,5/5

Újévi fogadalmak 2020 book tag

A most következő könyves kérdezz-felelek típusú bejegyzést (azaz book taget) az Olvasósarok blogon találtam. Személyes meghívást ugyan nem kaptam, de nagyon tetszenek a kérdések, így én is megválaszolom őket.

1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle

Idén szeretnék kilépni a komfortzónámból, és minél több új íróval és műfajjal megismerkedni, épp ezért sokukat megnevezhetném. A választásom Ezekiel Boone-ra esik. A nevéhez a Kirajzás-trilógia köthető, amely egyelőre csak eredeti nyelven olvasható teljes egészében, hozzánk még csak az első kötet ért ide. Ennek az olvasása már folyamatban van, így ezt a pontot hamarosan ki is pipálhatom.

2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni

Tavaly kezdtem el olvasni Edgar Allan Poe összes elbeszéléseit (a gyönyörűséges Szukits-féle kiadásban), de csak az első kötetig jutottam. Még a tavalyi évre terveztem a másodikat is, de sajnos nem jutottam hozzá, ezért átcsúszott erre az évre. Tovább már semmiképpen nem szeretném húzni.

3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni

Klasszikusokból is bőven van még mit pótolni. Bár többnyire kortárs szerzőktől olvasok, jólesik néha visszanyúlni a klasszikusokhoz, a szépirodalomhoz. Tavaly olvastam Charlotte Brontë-tól a Jane Eyre-t (értékelés itt), ami annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem, a Brontë-nővérek minden elérhető művét szeretném megismerni. Idén az Emily Brontë tollából származó Üvöltő szelek fog majdnem biztosan sorra kerülni.

4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni

Az operaház fantomját nagyon régen és nagyon (talán túl) fiatalon, 12-13 évesen olvastam, és legnagyobb sajnálatomra igencsak kevésre emlékszem belőle. Kétszer annyi idősen épp ideje lesz újraolvasni.

5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre

Ez minden olyan Stephen King-könyvre igaz, amit 2011-ben egy nagy csomagban szereztem meg, és a mai napig nem került sorra. Ezek közül a Christine zavar a legjobban.

6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél

Jó vastagnak számít a George R.R.Martinról származó Tűz és Vér. Igen, kezd hiányozni a Trónok harca világa.

7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél

Ez nem lehet más, mint a horror királya, Stephen King. A magyarul megjelent életműve felénél tartok, és ha idén nem is sikerül befejezni, mindenképpen szeretném az arányt javítani ebben az évben.

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén

Ezt lehet, hogy máris buktam. Két könyvet kaptam karácsonyra, Dean R. Koontz-tól Az éjszaka hangjait, amit rögvest el is olvastam (értékelés itt), és Stephen Kingtől a Végítéletet angolul. Magyarul tavaly olvastam (értékelés itt), így nem biztos, hogy újra rá tudom szánni magam egy ilyen terjedelmű műre, ha mégis, az inkább egy ismeretlen mű lenne. A mérleget pozitív irányba a betervezett angol C2 nyelvvizsga mozdítaná el. Még meglátom.

9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2020-ban fogsz

A Setét-torony sorozatot jó ideje húzom már. Ez főleg annak volt köszönhető, hogy csak bizonyos részei voltak meg, de mivel tavaly egy szomorú esemény folytán (melyről itt írtam) megszereztem a hiányzó részeket is, már nem lehet kifogás az, hogy addig nem kezdem el, amíg egy is hiányzik.

10. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni?

A tavalyi számokat, a 35 könyvet és 14196 oldalt szeretném tartani, de inkább felülmúlni. Egyéb tervem pedig az, hogy 2 vagy 3 olyan könyvsorozatot is befejezzek, amelyeket tavaly vagy még előbb kezdtem el.

Év végén újra előveszem majd ezt a listát, és számot adok arról, mennyit sikerült belőle teljesíteni. Ha van kedvetek, válaszoljátok meg ti is a kérdéseket akár kommentben, akár bejegyzés formájában!

Na de ki az a 67? - Dennis Lehane: Viharsziget

A Viharsziget elolvasása volt az utolsó, idén teljesítendő molyos kihívás tárgya. Azon kivételes esetek közé tartozik, ahol a filmet korábban láttam, később szereztem tudomást a könyv létezéséről – ahogy az a nekem tetsző filmeknél lenni szokott. A könyv természetesen azonnal várólistára került, és sokáig ott is maradt. Egészen addig, míg idén meg nem néztem újra a filmet és rá nem találtam a kihívásra. Ez utóbbi is viszonylag későn volt, és nem is maradt sok időm a teljesítése (mivel a Bill Hodges-trilógiára szólót is későn találtam meg, és azt is vállaltam), de nem is volt rá szükség. December 23-25 között olvastam.

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2017

Oldalszám: 328

Fordító: Totth Benedek

A fülszöveg:

„1954 ​nyarán Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és újonnan kinevezett társa, Chuck Aule megérkezik a Viharszigetre, melyen egyedül az Ashecliffe Elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, aki egykoron szörnyű bűnöket követett el, és most titokzatos módon tűnt el a bezárt cellájából. A szigetre azonban pusztító hurrikán csap le, a rejtélyek és a megválaszolandó kérdések pedig egyre sokasodnak. Hogyan szökhetett meg valaki a zárkájából, és hol rejtőzhetett el a kietlen szigeten? Ki hagyja hátra a titokzatos üzeneteket a nyomozók számára? Mi történik valójában a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és mit keresnek ott felfegyverzett őrök?

Minél közelebb kerülnek a nyomozók a titokhoz, annál inkább úgy érzik, a megoldás folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Vajon csak képzelik, vagy tényleg mindenki az őrületbe akarja kergetni őket? Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de minduntalan falakba, nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. A végső igazságért pedig talán mindent fel kell áldoznia.

Dennis Lehane regénye 2003-as megjelenését követően szinte azonnal kultikussá vált, számos irodalmi díjra jelölték, és meghatározta a következő évek trendjeit – nem csak az irodalomban. A kötetből 2010-ben Martin Scorsese forgatott felejthetetlen filmet Leonardo DiCaprio főszereplésével.”

A cselekmény nem tartogatott sok újdonságot számomra, de ez nem vett el semmit az olvasásélményből. Sokkal inkább az adaptációval való összehasonlításra fókuszáltam, és megállapítottam, hogy igencsak jól sikerült. A párbeszédek szinte szó szerint ugyanazok, és majdnem minden mozzanatot meg is örökítettek. Teddy álmaira nem emlékszem tisztán a filmből, azokban nem vagyok biztos, hogy tökéletesen pontosak. A többi eseményhez viszont nem is igen lehet hozzányúlni; ha azon változtatnak, elveszik a lényege. Az egy kicsit zavaró volt az olvasásban, hogy nehezen tudtam elvonatkoztatni a filmben látott helyszíntől, és DiCapriótól. A többi szereplő esetében viszont nem a filmbeli karaktereket láttam, így akár az is elképzelhető, hogy magamtól is hasonlóan képzeltem volna el a szigetet és Teddyt.

A történet eleje teljesen tiszta, körülbelül félúton kezd el bonyolódni. A film ismeretében nem volt nehéz felfedezni azokat az elejtett mondatokat, amelyek arról árulkodnak, hogy Teddyvel valami nem egészen stimmel. Ahogy haladunk előre, és főleg a negyedik nap eseményeinél egyre nehezebb követni, mi a valóság, mi az álom és mi a hallucináció. Ezzel tökéletesen bemutatja, hogyan működik egy nem kezelt skizofréniás beteg elméje.

A betegség bizonyos fokú ismeretében, és gyógyszerészként még egy fokkal érdekesebb a téma. Találkoztam skizofréniás beteggel az egyetemen, egy választható tantárgy keretein belül – egyik héten még gyógyszeres kezelés nélkül, vagy a kezelés elején (már pontosan nem emlékszem), a következőn pedig úgy, hogy már a kapott gyógyszer elkezdte kifejteni a hatását. Ég és föld volt a különbség. A betegség alapvető sajátosságait első kézből tapasztalhattam meg általa, így azt mondhatom, hogy a könyvben leírtak és a filmben bemutatottak megfelelnek a valóságnak. Gyógyszerész végzettségem annyiban volt előny az olvasásnál, hogy a megnevezett gyógyszerek/hatóanyagok nevei konkrét jelentéssel bírnak számomra, kevésbé misztikusak, mint egy laikus olvasónak. A könyv így szakmai szempontból is érdekes.

A nyelvezete könnyed, és a pszichiátriában nem jártasak számára is tökéletesen érthető. Az események pörögnek, nincsenek üres járatok, és hosszú leíró részek, amelyek ezt megszakítanák, ezért gyorsan lehet vele haladni. A történet olvastatja magát, letenni a legegyszerűbben az egyes napokat elválasztó címoldalaknál lehet – már ha nagyon muszáj. Nekem nem igazán sikerült, csak az alvásigény, a karácsonyi vacsora és az ajándékozás miatt kellett abbahagyni az olvasást. A filmhez is újra megjött a kedvem, még idén szeretném megnézni.

Kedvenc idézetek:

„De vajon el kell-e veszítenünk a múltunkat ahhoz, hogy bebiztosíthassuk a jövőnket?”

„Maga szerint mennyi erőszakot képes egy ember elviselni, mielőtt végleg összeomlik?”

Ezek a kérdések már-már filozófiai jellegűek. A válaszokat nem tudom, azt viszont igen, hogy ez a könyv az egyik kedvencem lett; most olvastam először, de biztosan nem utoljára.

5/5

Olvasmányélmény: Charlotte Brontë - Jane Eyre

Charlotte Brontë – Jane Eyre című regényét egy molyos kihívás (Olvassunk gótikus irodalmat) teljesítéséhez  és a szintén molyos A Nagy Könyv kitüntetés megszerzéséhez olvastam el – ez utóbbi a világirodalom 100 meghatározó művét foglalja magában; röviden: a 100 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz.

A nyögvenyelős Frankenstein után (melynek értékelése a címre kattintva olvasható) reménykedtem, hogy ez a mű jobban fog érdekelni és tetszeni. Nem kellett csalódnom.

Charlotte Brontë - Jane Eyre

Kiadás éve: 2011

Kiadó: Lazi

Fordító: Ruzitska Mária jogutóda, Görgey Gábor, Zombory Erzsébet

A fülszövege:

„A regény vadromantikus cselekménye, érzelmessége révén nagy sikert aratott. Címszereplője koldusszegény árvalány, akit egy komisz nagynéni nevel, majd beadja a lowoodi árvaházba. Jane tanítói oklevelet szerezve egy gazdag birtokos, Rochester házában lesz nevelőnő. A bonyodalmak viszont főként ezután kezdődnek…A bátor és tiszta, önmagához és szerelméhez mindig hű Jane vezeti el a XIX. század Angliájának világába az olvasót, aki az ő tisztán látó szemével figyelheti a kastélyok színesen kavargó társasági életét és a színes kavargás mögött megbúvó könyörtelen önzést.”

A regény az első néhány oldala kedvező képet festett: nagyon szeretem a korszakot is, amelyben játszódik, és szívese olvasok olyan történeteket, amelyekben valamilyen módon nemesemberek szerepelnek – akár főszereplőként, akár a főszereplővel szoros kapcsolatban állva. Az az első pillantásra látszott, hogy a már alig 10 évesen hányatott sorsú Jane-re előbb-utóbb öröm vár. A kérdés az volt, hogy mikor és hogyan.

Az egyes szám első személyben íródott regény címszereplője életének fontos mérföldköveit jeleníti meg részletesen: a lowoodi intézetbe helyezését, nevelőnőként való elhelyezkedését egy nemesi családnál, a kialakuló viszontagságos szerelmi kapcsolatot, annak tragédiáját, a talpra állást, és végül a beteljesedést. Látható, hogy a történet fordulatokban gazdag. A fordulatok nagy része számomra kiszámítható volt (én például hamarabb rájöttem, hogy kik is Riversék), Mr Rochester titka viszont meglepetés volt – részben számítottam a csavarra, csak a személyt illetően tévedtem.

A címszereplő mintapéldája a határozott, erős nőnek: függetlenségre vágyik, határozott véleménye van, nem hagyja, hogy irányítsák, és nem hajlandó érdekből férjhez menni. Véleményem szerint Jane karaktere a korai feminizmust testesítheti meg. Szimpatikus jellem; egyszerre sajnáltam és csodáltam. A szökése miatt ugyan nehezteltem rá, de a későbbiekben látható volt, hogy szüksége volt erre.

A történetvezetés egyáltalán nem bonyolult, végig egy szálon futnak az események, az események sorban haladnak, kevés a múltra való utalás. Nagyon tetszik az írónő stílusa is. A leírások részletesek, és segítenek abban, hogy mindent megfelelően képzelhessen el az olvasó. Gyönyörűen megfogalmazott mondatokkal adja át a látottak hangulatát is:

„Moszkitók zümmögtek a szobában, a tenger morajlása úgy hallatszott, mint a földrengés, fekete felhők gyülekeztek az égen, a hold teljes koronggal, pirosan szállt le a tengerbe, mint egy tüzes ágyúgolyó; utolsó véres sugarait a viharral vajúdó világra árasztotta.” – csodaszép a mondatvégi alliteráció, ennél szebben nem is lehetne a vérholdat megjeleníteni."

A műfajt a romantikához érzem közelebbinek, gótikus elemekből keveset véltem felfedezni.

A történet végét nem érzem igazi happy endnek, inkább a bittersweet (=keserédes) jelzővel illetném. A beteljesüléshez ugyanis hosszú, rögös út és számtalan szenvedés vezetett.

Örülök, hogy a kihívás teljesítéséhez ezt a könyvet választottam; élvezetes volt, néhol megindító, nem is gyors, de nem is lassú tempóval, és egy-két elejtett bölcsességgel.  

Kedvenc idézeteim:

„A figyelő fül oldja meg a mesélő nyelvét.”

„A lélek, az szilárd, mint a háborgó tenger mélyén bizton nyugvó szikla.”

Érdekességek:

• Charlotte Brontë maga is egy lelkész lánya volt, ahogy a címszereplő is. Az istenhit egyébként a regényben is fontos szerepet kapott.
• A szerző a lowoodi intézetet arról a leányiskoláról mintázta, amelyben maga is nevelkedett.

Értékelés: 10/10

Biztos vagyok abban, hogy mind a szerző további, mind pedig nővérei elérhető műveit is el fogom olvasni a közeljövőben. Előtte azonban még két kihívást kell teljesítenem: Stephen King Mr Mercedes-trilógiáját és Dennis Lehane Viharszigetét még erre az évre terveztem. Szurkoljatok, hogy sikerüljön!