Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életjel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életjel. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. május 31., péntek

Jelen!

Tudom, kicsit eltűntem mostanában. Nem is kicsit, nagyon. Volt egy listám, még az év elején. Itt van. Dolgoztam rajta, nem keveset. Tudom, azt is írtam, hogy többet szeretnék blogolni. Csak azzal nem számoltam, hogy a többi pont teljesítése éppen ennek a rovására fog menni. Most már itt vagyok, egy kicsit szusszanok és mesélek.

Megfogadtam, hogy idén már tényleg tényleg tényleg elmegyek oroszból nyelvvizsgázni. Az egyik január végi órán felvetette a tanárnőm, hogy márciusban és áprilisban lesz vizsga, ha gondolom, már márciusban elmehetek. Meglepődtem, hogy így gondolja, én egyáltalán nem éreztem azt, hogy olyan szinten lennék, hogy alig egy hónap múlva abszolválni tudjam a vizsgát. Azt mondtam, majd kitalálom. Pár napom volt gondolkozni, mivel a márciusi időpontra február elején kellett jelentkezni. Végül arra jutottam, hogy tulajdonképpen alig néhány téma maradt, amivel nem foglalkoztunk, és ebből kettő olyan, aminek a szókincse egyedül az én utánajárásomon múlik, illetve, arra, hogy ha akarom, bármilyen húzott témába bele tudok illeszteni valamit, amiről tudok beszélni. Az írásbelitől nem féltem; az Origo vizsgánál engedélyezett a szótár használata, a szövegértéssel és a fordítással sosem volt gondom, levelet pedig rengeteget írtam. Úgy döntöttem, megpróbálkozom a márciusi vizsgával. Így aztán a következő hónapra mindent eldobtam, ami nem az orosz nyelvről szólt. Nem mentem szinte sehova, mindennek és mindenkinek azt ígértem, majd a vizsga után elérhető leszek.

Az egy hónap alatt eléggé hullámzóan vélekedtem arról, hogy menni fog-e, de nem volt visszaút. Az írásbeli március 2-ára, egy szombati napra esett. A témák egyike sem volt nehéz, a szótárra leginkább azért volt szükségem, hogy a lehető legpontosabban fogalmazzam meg a válaszokat a szövegértésnél, illetve hogy a fordítás a lehető legmagyarosabbra sikerüljön. A levélnél egy már jól bevált trükköt alkalmaztam: azt írom meg, amelyiknél a feladat első elolvasása közben több kulcsszó ugrik be, így kevésbé lesz majd erőltetett a szöveg. Amikor kijöttem, biztos voltam benne, hogy ezzel a vizsgarésszel nem lesz gond. A szóbeli március 6-án volt, egy szerdai napon. A keddet is kivettem, hogy nyugodtabban tudjak készülni, még átnézegetni pár dolgot, ami hirtelen eszembe jut. Délután és este kínomban főzős videókat néztem, hogy a hallott szövegértéshez minél többféle kiejtés a fülembe másszon. Reggel így is rettentően féltem; aki vizsgadrukkos, az tudja, milyen az, amikor az eszeddel tudod, hogy mindent megtettél a cél érdekében, mégis ott a helyszínen azt érzed, hogy nem, és ahogy a többiek beszélgetnek, esetleg szavakat magolnak még tűzoltásképp, rájössz, hogy te ezt és ezt és még azt a szót sem tudod. A hallott szövegértés hamarabb került sorra, mint a szóbeli. Nem voltak vészesen nehezek, de persze volt, amit nem hallottam. Jól bevált taktika: akkor is írunk valamit, ha nem hallottuk a választ. Valamit, ami logikusan következik a szöveg többi, megértett részéből. 50%: vagy jó lesz, vagy nem. Pontlevonás nincs, ha nem. A szóbelin a szerencseszámomat hívtam segítségül, mindhárom "tételből" a 6-ost választottam. Nem is voltak nehezek. A vizsgáztatók is kedvesek, jóindulatúak voltak. Sokkal könnyebben ment, mint gondoltam. A pontokat nagyjából fél órán belül kiírták, így tudtam, hogy a vizsga ezen része sikerült. Innentől minden a hallott szövegértésen múlt. Úgy számoltam, hogy akkor is megvan, ha ebből csak annyi pontot érek el, amivel a minimumkövetelményt teljesítem. Annyi csak van - gondoltam.

Következett a várakozás az eredményekre. Nagyon lassan telt. Az írásbeli időpontja után három héttel már érdemes figyelni a honlapot - mondták. Addig nem is foglalkoztam vele, utána viszont minden nap többször ellenőriztem a honlapot, és persze bosszantottam saját magam, hogy miért nem írják már ki. Végül a 30. napon kerültek fel az eredmények. Meglett. Én boldog voltam, a család boldog volt, ők megmondták, stb. Így már hivatalosan 3 idegen nyelvet beszélek.

A lista egyik pontja ezzel kihúzásra került. A következő nagy falat a költözés volt. Erről nincs mit beszélni, szerencsésen találtunk egy lakást, jó helyen, jó feltételekkel. Éppen egy hónapja lakunk itt, már majdnem tökéletes. Még néhány apróság hiányzik, de majd idővel azok is meglesznek. A lényeg, hogy most már az összes Stephen King könyvem nálam van. 😉

Innentől szabad volt a pálya minden egyéb tevékenységnek: olvasásnak, sportnak, pihenésnek, stb. A sportot most kezdem újra rendszeresíteni az életemben. Igényelt egy kis átszervezést, mivel időközben egy kedves kollégám révén találtam egy kórust, ahova a párommal együtt beléphettünk. A próbák két estét foglalnak le a héten, olyan időpontban, hogy próba előtt már csak nagyon szűkösen fér bele egy edzés, és mivel késő estig tartanak, utána már nem tudok elmenni. Ezért azt találtam ki, hogy azokon a napokon, amelyeken próba van, jógázni fogok; ennél nem probléma, ha úgy adódik, hogy csak este 10-kor tudok nekiállni. A maradék három napra úszást terveztem. Így sikerült visszahozni mind a sportot, mind az éneklést, amit már nagyon régóta akartam.

Szeptembertől kisebb nagyobb megszakításokkal heti három úszás és két konditermi edzés váltotta egymást. Fogyni nem akartam, csak átalakulni, izmosodni. Az eredménnyel viszont nem voltam elégedett. Annyit láttam, hogy a mérlegen az a bizonyos szám már 6-ossal kezdődik, ezen kívül viszont semmilyen változást nem láttam a testemen. Ideje volt már változtatni. Az úszásnál a 600 méteres távot felemeltem 1000 méterre, a jóga pedig adott. Az mindig is működött. Két hete tartom ezt a tervet, de máris jobban érzem magam, és a problémás részek is fejlődésnek indultak.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a munka-szabadidő egyensúlyt is sikerült eltalálnom. Végre van időm olvasni, ezzel élek is. Az elmúlt két hónapban három idegen nyelvű könyvet olvastam el; mindhárom nyelven egyet. Egy regényt James Herberttől angolul, egy Stephen King-novelláskötetet németül, és egy Ljudmila Ulickaja-novelláskötetet oroszul.

A Herbert-regény (The fog) isteni volt; megállapítottam, hogy a ködökkel csak a baj van, annak pedig külön örültem, hogy tudományos alapokra helyezte a történetet, amelyet gyönyörű brit angollal írt meg. Herbertet nem olvastam még magyarul, de ezután nem is tervezem.
Stephen Kingnek iszonyatosan jól áll a német nyelv, a fordító remek munkát végzett. Talán még jobbat, mint a magyar. Nem egy olyan novella volt a kötetben, amelytől németül rázott a hideg, míg magyarul kevésbé érintett meg. A német nyelvnek van egy hangulata, ami nagyon jól illik ezekhez a történetekhez, a hangutánzó és a hangulatfestő szavak pedig még egy lapáttal rátesznek erre. Más művét is szeretném még németül olvasni, remélhetőleg a könyvtárban találok.
Az Ulickaja-kötettel kicsit megszenvedtem. Sajnos nem volt nagy választék orosz nyelvű könyvekből a könyvtárban sem. A szerzők közül az ő nevét ismertem már hallomásból, ezért választottam ezt a könyvet. Egyrészt kíváncsi voltam, mennyire értek meg egy-egy történetet oroszul, másrészt ha már megszereztem a vizsgát, szeretném a tudásomat is szinten tartani. Vegyesek voltak az élményeim; volt, amit elég jól értettem, volt, amit szinte egyáltalán nem. Ezek főleg a leírások voltak, a párbeszédekkel és az alapsztorival egyiknél sem volt gond. Tanultam néhány új szót is. Valamelyik már az aktív szókincsbe is bekerült, a többi egyelőre passzív. Nem bánom, a semminél ez is több. Legközelebb valami könnyebbet választok, ha találok.

Most viszont jól fog már esni, ha magyar nyelvű könyvet nyithatok ki. Szeretem az idegen nyelveket, de most úgy érzem, hogy sok volt. Tartok egy kis szünetet, aztán visszatérek. De akkor váltogatni fogom a nyelveket. Egyet így, egyet úgy.

Összegezve: végre beköszöntött a nyugalom, és úgy tűnik, megindult a felfelé ívelés is. Remélhetőleg ezzel együtt elindul a blog is. Persze, ez már csak rajtam múlik. :)


2018. április 22., vasárnap

Életjel

Viszonylag sok idő telt el a legutóbbi bejegyzés óta. Nem hagytam abba a blogolást, téma is van, amiről írni szeretnék, szóval jelzem, élek, csak egy kicsit túltelítettek a mindennapok. Ezeket a mindennapokat vázolnám most röviden.

Ahogy a naptárban megkezdődtek a tavaszi hónapok, az én utolsó gyakorlati időszakom is kezdetét vette. Ezt a maradék három hónapot egy komáromi gyógyszertárban töltöm. A hely és a kollégák már az első napokban pozitív benyomást tettek rám; szimpatikus volt minden és mindenki. És ha ez még nem elég, az első pillanattól kezdve elfogadták a nem hétköznapi szereléseimet, sőt, nagyon is tetszik mindannyiuknak a megjelenésem. Természetesen az érkezést követően átöltözöm munkaruhába, a fűzőt, fekete felsőt és szoknyát felváltja a fehér szoknya, köpeny és papucs. A smink és a kiegészítők - ahogy máskor és máshol is - maradnak.

Emellett persze más elfoglaltságom is akad. Igyekszem maximálisan kihasználni minden nem munkával töltött időt, hiszen már csak alig több, mint egy hónap van hátra az utolsó megmérettetésig. Az időm egy részét az erre való felkészüléssel töltöm. Nagyon várom már, hogy végre túl legyek az egészen, hogy vége legyen, és hogy legyen a kezemben a diploma, ami egy biztos pontot fog jelenteni az életben. Most érzem azt a leginkább, hogy a levegőben lógok, diák is és gyógyszerész is csak félig vagyok már/még, és ugyan egyre közeleg a vége, mégsem látom azt, hogy hogy fog sikerülni, hogy egyáltalán eljön majd az a bizonyos július 7.

Miért is lenne ez elég? Továbbra is sokat foglalkozom az orosz nyelvvel; körvonalazódni látszik egy szeptemberi nyelvvizsga. Találtam egy tanárnőt (vagyis pontosabban ő talált meg engem), aki segít a felkészülésben, és akivel pótolni tudjuk az eddigi tanulási módszer hiányosságait. Nem volt elég ugyanis az az egy, amely az ígéretekkel ellentétben nulláról középfokra készíti fel a nyelvtanulót. A nyelvtant tekintve hihető a középfok, azzal nincs is probléma. A szavak viszont hagynak kívánnivalót maguk után. Meglehetősen kevésnek tartom a kötelezően megtanított szavakat ahhoz képest, amit anno angolból és németből tudtam, amikor nyelvvizsgáztam. Nemcsak kevés a szó; sokszor éreztem azt, hogy nem a megfelelőeket tanítja meg. Meglehetősen furcsának tartom, hogy már majdnem végigértem a tananyagon, és még mindig nem tudok például egy gyümölcsöt megnevezi, mert a szószedetekben nem voltak benne. A 9. leckétől kezdve csak fakultatív szókincsbővítés céljából sorol fel szavakat, amelyeket nem gyakoroltat ezután; szerintem több értelme lenne, ha ezek helyett a mindennapi életben, vagy neadjisten a nyelvvizsgán használható szavakat tanítana és kérne számon. Ezeket a szavakat kell most pótolni, ezenkívül vannak nyelvtani elemek, amelyeket a tananyag fél mondattal intéz el, holott nem egyszerű őket használni, és további magyarázatra szorulnak. Mindent összevetve egy nagyjából alapfokú, de meglehetősen labilis tudást sikerült vele magamra szednem, ami alapjában véve nem rossz, de mégsem jó semmire, nekem ennél többre van szükségem. Majd most és a nyáron; szeptemberig most már nem lesz megállás.

Pihenni is kell néha - ezt szokásomhoz híven leginkább olvasással teszem. Az elmúlt időszakban elolvastam egy Edgar Allan Poe novelláskötetet és Joe Hill Spóra című regényét. Most ezeket nem fejteném ki, amint időm engedi, mindkettőnek szentelek majd egy bejegyzést. Addigra lehet, hogy egy harmadik könyv is társul hozzá. Magamat ismerve.... No de igyekszem hamarosan újra jelentkezni! :)