Translate

2017. december 15., péntek

Kipróbáltam - tapasztalatok az újonnan szerzett sminktermékekkel

A sminkelés kislánykorom óta vonzott. Az a típus voltam, aki előszeretettel kente ki magát a neki vásárolt gyerekfestékekkel, és találta meg a boltban a legpirosabb rúzst, amit aztán a mama készségesen meg is vett, hogy aztán a poharaktól kezdve a törülközőig mindenhol látszódjon, ha használatba került. 12 évesen egy nagy sminkkészletet kaptam karácsonyra, amit hétköznap az iskolában ugyan nem használhattam, hétvégente viszont annál inkább. Később a gimnáziumi években vált mindennapossá számomra a smink viselete - először szemceruza, szempillaspirál, később a különböző színű szemhéjpúderek, végül a rúzsok. Alapozót akkor sem használtam, és azóta is csak ritkán teszem; fotózásra, illetve olyan eseményekre, ahova illik. Akkoriban jóval szolidabban sminkeltem; nem is tudtam igazán, és az akkori kapcsolatom sem tette lehetővé, hogy erősebbet használjak. Az egyetemen aztán megjelent ez is. Azóta sokat tanultam, mertem kísérletezni, és ahogy arról már korábban írtam, egy olyan hónapom is volt, amikor minden nap egy Pinteresten talált sminket készítettem el magamnak.
Sminkcuccok
Ezekben az években főleg az ár szabta meg, hogy milyen termékeket kenek magamra. Megvolt a nagy paletta, ezenkívül olyan, a drogériákban kapható márkák termékeit használtam, amelyeket 1000 forint körül megkaptam. Mondanom sem kell, hogy azóta ezeket igyekszem kerülni, mert az  évek során megtapasztaltam, hogy a minőségük sajnos messze nem a legjobb. Tavaly karácsonyra egy Make up Factory palettát kaptam, illetve 1,5 évvel ezelőtt Avon tanácsadónő lettem, így sokkal jobban megismerhettem egy olyan márkát, aminek neve is van, és ár/érték arányban is több mint megfelelő. (Ez itt a reklám helye.) Ez a 1,5 év viszont arra is ráébresztett, hogy hiába van rengeteg jó termékük, valahogy a hideg bőrtónusú nőknek nem kedveznek annyira szemfesték és rúzs vonalon, illetve az extrémebb színek is hiányoznak. A Make up Factory paletta szemhéjpúderei pedig hiába szupertartósak (értsd: reggel 6-kor felkenem és este 11-kor változatlan állapotban mosom le), kevéssé pigmentáltak; halványak, gyengék a színek, és ahogy az Avonnál is, itt is hiányoznak az extrémebb árnyalatok. Így aztán arra jutottam, hogy ezeket máshol kell keresnem. Mivel már van némi saját keresetem is, így a sminktermékre szánt pénz mennyisége is feljebb kúszott, bár egy lélektani határt meghúztam magamnak, ami főlé nem megyek egyelőre. Felfedeztem a NYX és a Pupa márkákat. Ezekről fogok most többhetes használat után élménybeszámolót írni, ahogy azt már Instagramon megígértem.

A képen látható termékek: NYX Fire paletta (limitált széria)
                                           Pupa Vamp! Wet&Dry collection, 305-ös számú, kék szemhéjpúder
                                           NYX HS56 Enchanted fantázianevű, méregzöld szemhéjpúder
                                           NYX Liquid Suede LSCL18 Foul Mouth/Vulgaire fantázianevű folyékony, matt rúzs
                                           Pupa I'm collection, 416-os számú mélybordó rúzs (bal oldalon)
                                           Pupa I'm collection, 426-os számú szürkéslila rúzs (középen)
                                           Pupa I'm Metallic collection, 008-as számú vörösesbarna, metálfényű rúzs (jobb oldalon)
A képről lemaradt egy, a kép készülte után szerzett négyes Avon True paletta, Urban Skyline fantázianévvel, a klasszikus füstös smink elkészítéséhez szükséges árnyalatokkal.



Egyenként mesélek a termékekről, és képekkel is illusztrálom, hogy melyikkel mit alkottam az elmúlt hetekben. Kellemes böngészést!

Minden nap más szín dominál a sminkemben. Hétfőn az ezüst/szürke, kedden a piros, szerdán a lila, csütörtökön a kék, pénteken a zöld, szombaton a fekete, vasárnap pedig az arany/sárga különböző árnyalatai. Tervezek egy olyan bejegyzést is, amelyben a napok szerinti sminkeket fogom közzétenni, de jelen esetben márkánként haladok. Szemsminkhez szemhéjpúderalapot is használok, így a tartósságot ezzel együtt kell érteni, nélküle jelentősen redukálódhat az idő.

Kezdjük a NYX-szel:

Sötétzöld illetve méregzöld szemhéjpúdert keresve találtam rá a márkára. Az zöld az egyik kedvenc színem; az otthoni készletben négy árnyalat van, de mind világos; most olyat szerettem volna, ami bár sötét, mégis élénk, látható, hogy nem fekete. Végül a fent említett Enchanted árnyalatot választottam. Ez a darab most már több hónapja megvan, rendszeresen használom is. Akár egymagában, akár más zöld árnyalatok mellett is szépen mutat (én ez utóbbi módon viselem). Kevesebb is bőven elegendő belőle, satírozásnál főleg - hihetetlenül jól "fog". Reggeltől estig fent lehet, nem kell hozzányúlni, javítani, gyönyörűen tartja a színét, és nem gyűlik össze a mozgó szemhéj és a szemöldökcsont alatti bőr találkozásánál. Nagyjából 12-14 óra elteltével kezd, de akkor is minimálisan. Szemhéjpúderalap nélkül nem próbáltam.



       

A Fire palettára piros szemfesték keresése közben akadtam rá. Az eladó mutatott egy piros árnyalatot külön, és a palettát is, amelyben kettő szerepel. Mondanom se kell, hogy az utóbbi tetszett jobban.  Black Friday előtt néhány nappal voltam, de limitált széria révén nem mertem megvárni a pénteket, hogy olcsóbban hozhassam el, féltem, hogy nem marad, így hát teljes áron (egy Szent Istvánért) hoztam el.  A boltban is úgy tűnt, hogy hihetetlenül pigmentált szemhéjpúderről van szó, erős, élénk színekkel. Egy különálló szemfestékem már volt tőlük, így tudtam, hogy bízhatok benne. Külön örültem a sárga és az arany árnyalatainak, így vasárnaponként is különbözőféleképpen nézhet ki a szemem. A fent említett tartósság ennél a palettánál is fennáll, viszont a pirosaknál azt tapasztaltam, hogy ha a kelleténél többet viszek fel belőle, hamarabb kezd el összegyűrődni.

                                           

                                          

                                            

                                          

Utolsóként említem a folyékony, mattra száradó rúzst. Jártam már úgy, hogy kinéztem eBay-n egy színt, megrendeltem, és amikor megérkezett, teljesen mást kaptam, mint amit kértem, és jobban tetszett, mint az eredeti. Hasonló történt ezzel a termékkel is. Régóta keresek sötétlila rúzst, így több sikertelen vadászat után adtam egy esélyt a NYX-nek, hátha itt lesz. Többet is mutatott az eladó, amelyek közül a Vulgaire árnyalatot választottam. Ott, abban a megvilágításban lilának tűnt, másnap viszont, amikor a számon megszáradt, határozottan sötétkék volt. Természetes fényben szintén. Mégsem bántam, mert a kék rúzs beszerzése is a terveim között volt. A minősége pedig valami csodálatos. Mattra szárad, így nem kenődik, nem gyűlik össze a repedésekben, a beszéd, az evés és ivás próbáját állja, bár étkezés után én a legbelső részt a biztonság kedvéért meg szoktam igazítani. Ha egész nap fent van, egyszer-kétszer érdemes átkenni, mert az egész napos igénybevétel meglátszódhat rajta.


A Pupa termékeit egy hangyányival régebb óta használom. A drogéria, ahol dolgozom, egy plázában van, így óhatatlan, hogy a többi üzlet mellett is elmenjek. Így találkoztam ezzel is. Először csak azért mentem be, hogy az árakat megnézzem. A NYX-ről hallottam már ismerősöktől, ajánlották is, de a Pupa nevét soha, sehol nem hallottam még. Egy olasz márkáról van szó, a NYX-hez hasonló, de annál némileg magasabb áron kínálják a termékeiket. Drágának találtam, de nagyon kíváncsi voltam arra, hogy milyen minőségű lehet, mert a szemhéjpúdereik első látásra is elbűvöltek a színeikkel. Sok olyan árnyalatot tartanak, amelyeket én nem használnék, de akad közöttük néhány, amit annál inkább. Az első vásárlást egy kuponnap keretében bonyolítottam le, és a fent már említett sötétkék szemfestéket hoztam el. Wet&Dry, azaz száraz és nedves alapra is fel lehet vinni, ez utóbbival még egy picit sötétebb lesz. Az én szemhéjpúderalapom krémes állagú, valahol a kettő között van, tehát tökéletesen megfelel. Nem csalódtam. Intenzív szín, tehát elég belőle kevesebb is, könnyű vele dolgozni, és ami a legfontosabb: tartós, nem pereg, nem gyűrődik, csak egész napos viselés után minimálisan. A többi kék árnyalattal harmonizál, tökéletesen be tudtam építeni a készletbe. Általában a NYX folyékony rúzsát használom hozzá, véleményem szerint tökéletesen kiegészítik egymást.     
               

A rúzsoktól féltem először, a bolti megvilágításban nem igazán tetszettek az árnyalatok, túl világosnak találtam őket, a sötétebbekhez hasonló, vagy teljesen ugyanolyan pedig már volt otthon, egy másik márkától. Egy mélybordót viszont találtam, ami régóta a szívem vágya volt, és úgy tűnt, hogy működőképes lehet. Ezt is egy akció keretében vettem meg, ami törzsvásárlóknak szólt, így aztán azzá váltam. Ahogy a szemfestékben, a rúzsban sem csalódtam. Már az otthoni fényekkel is szebb volt, mint a boltban, természetes fényben nézve pedig azt gondoltam: "Ez az! Ezt kerestem!" Azóta is a kedvencem. A NYX folyékony rúzsánál kevésbé tartós, étkezés után mindenképpen újra kell kenni. Az alapszínét megtartja, de frissen sokkal élénkebb és teltebb. A repedésekben 5-6 óra elteltével kezd összegyűlni, de ezt én csak közelről nézve vettem észre, étkezés után, amikor már egyébként is kopott valamennyit. Egész nap viselve 3-4-szer érdemes áthúzni.

                                                         

A törzsvásárlói kártya előnye, hogy különböző akciók esetén jóval olcsóbbal lehet a kinézett terméket megvenni, mint ha nem rendelkezünk ilyennel. Személyre szóló akció is van, ilyen az is, ami a születésnapunk hetére érvényes (pontosabban a születésnap előtti és utáni 3 napban); ilyenkor két termékre jár 50% kedvezmény. Csábító ajánlat volt, be is néztem hát az üzletbe, hátha találok végre egy kedvemre való lila rúzst, illetve az akkor megjelenő I'm Metallic kollekcióra is kíváncsi voltam, amiről a hírlevélben értesültem, és használható színeket ígért. Sötétlila rúzst ugyan nem találtam most sem, és a Metallic árnyalatok sem tetszettek annyira, mégis, ha már van kedvezményem, el akartam használni, és azt is tudtam, hogy a minőséget tekintve rosszul nem járhatok. Így adtam egy esélyt egy szürkéslila rúzsnak, ami a kézfejemen nagyon halványnak látszott, és a Metallic kollekcióból egy vörösesbarna árnyalatúnak, amihez hasonló ugyan volt már otthon, de rosszabb minőségű, ezért annak a pótlására megfelelőnek ígérkezett. Reménykedtem benne, hogy az otthoni fény majd változtat némiképp a véleményemen, ahogy azt legutóbb is tette. Bejött. A szürkéslilánál nem hittem el, amit látok, annyira másképp nézett ki a számon, az otthoni fényben, mint a boltban a kézfejemen. Mondanom sem kell, hogy sokkal jobban tetszett, és ettől fogva egyáltalán nem bántam, hogy adtam neki egy esélyt. "Na, ez lila. Tökéletes lesz."-gondoltam.




A vörösesbarna ugyanúgy szebb volt otthon, mint a boltban, és valóban a már meglévőhöz hasonló árnyalatúnak mutatkozott, habár egy picivel sötétebb annál. Tartósságban viszont messze felülmúlja.

                                                              

Végezetül kitérek az Avonos palettára. Egy (majdnem) azonos színekben pompázó Miss Sporty paletta pótlásaként vettem meg, részben a márkahűség és a hitelesség miatt (milyen tanácsadó az, aki nem ismeri a termékeket, amiket árul?), illetve a már megszokott minőség miatt. A Miss Sporty paletta gyengének bizonyult, néhány óra alatt összefolyt, összegyűrődött, és messze nem volt olyan szép estére, mint bármelyik másik, amiket eddig bemutattam. Nem voltam vele elégedett, ezért úgy döntöttem, hogy nem veszek ugyanolyat, hanem elsőként az Avonosat próbálom ki. Egyelőre úgy tűnik, állja a sarat. A Miss Sporty palettával ellentétben ez matt, de nem bánom, mivel ennek ellenére is pigmentáltabb, mint az előbb említett. A NYX-hez és a Pupához képest többet kell belőle használni, de ez a tartósságot nem befolyásolja. Estére minimálisan gyűrődik össze. Érdekesség ezekhez a képekhez, hogy itt a sminkem minden részlete Avon termékkel készült, a szemöldökceruzától a szemfestéken át a rúzsig. Ezt a "teljes Avonság" állapotának neveztem el.


 


Bár alapvetően hű vagyok az Avonhoz, tervezem még más márkák kipróbálását is, olyan színek esetében, amit itt nem kapok meg. A NYX-et és a Pupát mindenképpen megtartom, és biztosan fogok is még tőlük vásárolni. Amint szereztem új termékeket, és elegendő időm volt a kipróbálásukra, jelentkezem egy hasonló poszttal. :)

2 megjegyzés:

  1. O de jó volt olvasni, egy kis beszámolót! Nem gondoltam volna, hogy az Avon is lehet ennyire jó. Anyám annak idején próbálkozott vele, de inkább barátnője akadt aki Avonozott és... nagyon rámenős alkatként kicsit ellenszenvessé tette a márkát, pedig nem tehetnek róla. Emlékszem, mikor anyám vett parfümöt vagy tusfürdőt tőrük, szerettem őket, mert remek illatuk volt és állapotban sem a legolcsóbb, legrosszabb minőségűek. Egyszer kék szempillaspirált és kaptam anyámtól, mert kikönyörögtem. Nem tudom, miért nem fekete a hagyományosat. Szerintem épp azért valami különc darabot, mert már akkor se akartam átlagos lenni. :D Meg mennyire különleges a kék szempilla! *-*

    Viszont a tinédzsereknek való pattanástalanítóik nem váltak be, kb semmit se hatottak. Igazság szerint ezerszer erősebb és akaratosabb termékek váltak csak be, mivel akkoriban nem csak a hormonok, de a rossz érkezés is rá tett a sok pattanásra. - Jó ma se szabadultam meg tőlük, csupán hormon tablettával és odafigyelt táplálkozással ezerszer szebb lett a bőröm. ^^

    Viszont kezdőknek vagy sokáig nem sminkelt embereknek rettentően hasznos a bejegyzésed, itt értem nekem is! ^^ Olyanon gondolkodtál már, hogy külföldi smink termékeket is megveszel ha lenne rá pénzed? Például Gothic Shop, Manic Panic és társai? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem lila szempillaspirálom volt tőlük, az annyira nem jött be, de előfordulhat, hogy csak egy kevésbé sikeres darabot fogtam ki. Szemceruzával jártam már úgy, hogy alig fogott, az előző ugyanolyan és az utána rendelt ugyanolyan pedig brutálisan erős volt. Nekem működnek a pattanás elleni készítményeik, bár nekem inkább a pórusokat kell összehúzni, és ha az megvan, alig alakul ki néhány, azok is csak bizonyos időközönként. Persze nem mindenkinek jó, valaki a dekortermékeket se bírja, mert irritálják a bőrét, a szemét, stb. Ezt viszont csak úgy tudja meg az ember, ha kipróbálja. Persze, feltétlenül ki akarok próbálni külföldi terméket is, ha lesz rá lehetőségem. Nem biztos, hogy a közeljövőben, de egyszer tuti. 😊

      Törlés