Miért is döntöttem úgy, hogy blogot nyitok?

Mindenkinek van valami, ami miatt blogot kezd írni. Valaki a saját történeteit, verseit, rajzait szeretné így megmutatni, valaki szépségtippeket osztogat, megint más a véleményét írja le a világ dolgairól. 

Nekem is volt már pár ötletem; fagyiblog, goth öltözködéssel foglalkozó blog, viseljünk minden nap szoknyát blog, másoljunk sminket Pinterestről blog (ez utóbbit végül egy Instagram-fiók formájában valósítottam meg), de mindet elvetettem valami miatt. Nem annyira egyedi, nem vagyok elég jó benne, nem értek hozzá, gagyi lenne - érveltem mindig. Nemrég viszont beleütköztem valamibe, amiknek hatására megérett bennem az elhatározás.

Ez a valami az előítélet. Nem újkeletű dolog, hogy a gothokat, és más extrém stílusú, vagy csak egyszerűen minden nap feketében járó embereket előítélet övez; valaki többször találkozik vele, valaki ritkábban. Én az utóbbi csoportba tartozom, az évek során kialakítottam egy módszert arra, hogy ezeket eltüntessem, illetve fel se ébresszem másokban az én irányomba (erről majd egy másik bejegyzésben). Talán emiatt is ért arcul csapásként az, amikor egy hozzám minden tekintetben igencsak közelálló személy családjáról megtudtam, hogy elítél minket. Borzasztó érzés tudni, hogy az ő húgát azért piszkálja a családja, mert szerintük úgy sminkel és úgy öltözik, mint egy goth. Nem ismerjük egymást, nem sokat tudok a lányról sem, de ami infóm van róla, az alapján ez az állítás nem igaz, amiből én azt szűröm le, hogy a család nem ismeri a goth stílust vagy a szubkultúrát. A nemtudással nincs is gond. Azzal van gond, amikor olyanról nyilvánítunk véleményt (leginkább rosszat), amit nem ismerünk.
De miért is gond ez? Hiszen nem engem piszkálnak. Ez igaz. Viszont az előítélet közvetve engem is érint, és mindenkit, aki a szubkultúra tagja. Valaki továbblép ezen, és azt mondja, őt nem érdekli mások véleménye. Én ezzel szemben vállalom, hogy igenis fontos számomra, hogy mások mit gondolnak rólam, ezért is érint meg mélyebben, ha (még ha közvetve is) rossz véleménnyel vannak ismeretlenül. 

Mert kik is vagyunk mi? Emberek, akik másképp gondolkoznak, másképp látják a világot, más zenét szeretnek, más irodalmat olvasnak, stb. Mindezt a "sötétebb" fajtából. Ez életérzés, egy másik lelkivilág, amit nem lehet eltünteti, ahogy este a sminket, levetkőzni, ahogy a ruháinkat levesszük. És ez bármelyik szubkultúrára igaz. Gothok, hippik, punkok, hipsterek... Mindegy. Egyszerűen mások. Lehet egyetérteni az elveikkel, vagy vitatni őket. De senki nem ítélhető el azért, amiben megtalálja önmagát. 

Lehet, hogy holnap "az a tetovált köcsög" megmenti az életed. Lehet, hogy "az a halálmadár" találja majd fel a HIV-elleni vakcinát, vagy a rák ellenszerét. Közhelynek hangzik? Lehet. De miért ne lehetne így? Ne a szubkultúrát ítéljük el! Ne azért legyen bajunk valakivel, mert ebbe vagy abba a körbe tartozik! Ne féljünk őket megismerni, kérdezni, és ha valaki ide akar tartozni, ne vegyük el tőle a lehetőséget!