Egy küldetés vége

Aki ismer, az tudja, hogy imádok sminkelni. Rengeteg szemhéjpúderem, szemceruzám és rúzsom van, többféle márka, többféle árnyalat. A reggeli rutinom része, hogy nagyjából 15-20 perc (ha időm engedi, inkább kétszer ennyi) alatt összehozzak valami tetszetős sminket, ugyanis nagyon-nagyon ritka eset, hogy enélkül menjek bárhova, ahhoz vagy olyan szintű időhiány kell, hogy egy tus+szempillaspirált ne lehessen feltenni, vagy apokalipszis. 

Igyekszem magam fejleszteni ezen a téren. A két legfontosabb dolog: 

1) minél jobb technikával, minél precízebben dolgozni, és 

2) ezt minél gyorsabban művelni.

Nemrég felfedeztem a Pinterestet (közösségi oldalak terén mindig is egy kicsit le voltam maradva), amit arra kezdtem el használni, hogy ötleteket merítsek az aznapi sminkhez. Ebből aztán hamarosan megszületett az ötlet, hogy mi lenne, ha lemásolnám ezeket, és valamilyen formában megosztanám a nagyérdeművel, hogy hogy sikerült. Erre a célra létrehoztam egy Instagram fiókot (link az oldalsávban, reklám vége.). Ha majd egyszer millió követőm lesz, és megkérdezik, hogy mi volt az alapötlet, majd azt fogom mondani, hogy az volt a célom, hogy ezzel bátorítsam a nőket arra, hogy ne arra hivatkozva ne sminkeljenek, hogy ők nem tudnak. Én se tudok. Sőt, ma már az aktuális "trendek" szerint sminkbakinak számító dolgokat  is elkövetek, mert nekem akkor is jobban tetszik a füstös szem vörös rúzzsal.  

Az Instagramra posztolgatás közben aztán eszembe jutott, hogy ezt igazából egy 30 napos kihívás formájában is csinálhatnám, ezért a meglevő bejegyzéseket gyorsan átírtam, majd a napok számának megjelölésével folytattam a posztolgatást. Minden nap egy kép az aktuálisan kinézett sminkről, egy közeli, egy félkész, és egy teljesen kész. Természetesen ez a felállás sem azonnal jutott eszembe; mentségemre szóljon, hogy nem így készültem.

Ma van a harmincadik nap, feltettem az utolsó képet. Bevallom, az utóbbi napokban már egy kicsit untam. Nagyon sokat segített ez az egy hónap abban, hogy a következőkben több ötletem legyen, és természetesen technikailag is többet fejlődtem azáltal, hogy a saját eszközeimmel kellett valamit megalkotnom, amihez sokszor nem volt segédlet, vagy éppen azokkal az árnyalatokkal, amik a képen voltak, nem rendelkeztem. 

Bár nem arattam elsöprő sikert a műveimmel, egy sorrend azért kialakult köztük. Vagyis kettő. Az Instagram népe is felállított egy Top 3-at, és én is. A képek a helyezésekre kattintva érhetők el.

Az Instagramon ez a három nyerte el leginkább az emberek tetszését:

Harmadik helyezett

Második helyezett

Első helyezett

Részemről meglepő az eredmény, az első helyezett például szerintem egyáltalán nem lett jó, nem is hasonlít az eredetire.

Ez pedig az én személyen Top3-am:

Harmadik helyezett

Második helyezett

Első helyezett

Ti mit gondoltok?

Miért is döntöttem úgy, hogy blogot nyitok?

Mindenkinek van valami, ami miatt blogot kezd írni. Valaki a saját történeteit, verseit, rajzait szeretné így megmutatni, valaki szépségtippeket osztogat, megint más a véleményét írja le a világ dolgairól. 

Nekem is volt már pár ötletem; fagyiblog, goth öltözködéssel foglalkozó blog, viseljünk minden nap szoknyát blog, másoljunk sminket Pinterestről blog (ez utóbbit végül egy Instagram-fiók formájában valósítottam meg), de mindet elvetettem valami miatt. Nem annyira egyedi, nem vagyok elég jó benne, nem értek hozzá, gagyi lenne - érveltem mindig. Nemrég viszont beleütköztem valamibe, amiknek hatására megérett bennem az elhatározás.

Ez a valami az előítélet. Nem újkeletű dolog, hogy a gothokat, és más extrém stílusú, vagy csak egyszerűen minden nap feketében járó embereket előítélet övez; valaki többször találkozik vele, valaki ritkábban. Én az utóbbi csoportba tartozom, az évek során kialakítottam egy módszert arra, hogy ezeket eltüntessem, illetve fel se ébresszem másokban az én irányomba (erről majd egy másik bejegyzésben). Talán emiatt is ért arcul csapásként az, amikor egy hozzám minden tekintetben igencsak közelálló személy családjáról megtudtam, hogy elítél minket. Borzasztó érzés tudni, hogy az ő húgát azért piszkálja a családja, mert szerintük úgy sminkel és úgy öltözik, mint egy goth. Nem ismerjük egymást, nem sokat tudok a lányról sem, de ami infóm van róla, az alapján ez az állítás nem igaz, amiből én azt szűröm le, hogy a család nem ismeri a goth stílust vagy a szubkultúrát. A nemtudással nincs is gond. Azzal van gond, amikor olyanról nyilvánítunk véleményt (leginkább rosszat), amit nem ismerünk.
De miért is gond ez? Hiszen nem engem piszkálnak. Ez igaz. Viszont az előítélet közvetve engem is érint, és mindenkit, aki a szubkultúra tagja. Valaki továbblép ezen, és azt mondja, őt nem érdekli mások véleménye. Én ezzel szemben vállalom, hogy igenis fontos számomra, hogy mások mit gondolnak rólam, ezért is érint meg mélyebben, ha (még ha közvetve is) rossz véleménnyel vannak ismeretlenül. 

Mert kik is vagyunk mi? Emberek, akik másképp gondolkoznak, másképp látják a világot, más zenét szeretnek, más irodalmat olvasnak, stb. Mindezt a "sötétebb" fajtából. Ez életérzés, egy másik lelkivilág, amit nem lehet eltünteti, ahogy este a sminket, levetkőzni, ahogy a ruháinkat levesszük. És ez bármelyik szubkultúrára igaz. Gothok, hippik, punkok, hipsterek... Mindegy. Egyszerűen mások. Lehet egyetérteni az elveikkel, vagy vitatni őket. De senki nem ítélhető el azért, amiben megtalálja önmagát. 

Lehet, hogy holnap "az a tetovált köcsög" megmenti az életed. Lehet, hogy "az a halálmadár" találja majd fel a HIV-elleni vakcinát, vagy a rák ellenszerét. Közhelynek hangzik? Lehet. De miért ne lehetne így? Ne a szubkultúrát ítéljük el! Ne azért legyen bajunk valakivel, mert ebbe vagy abba a körbe tartozik! Ne féljünk őket megismerni, kérdezni, és ha valaki ide akar tartozni, ne vegyük el tőle a lehetőséget!