2018. április 22., vasárnap

Életjel

Viszonylag sok idő telt el a legutóbbi bejegyzés óta. Nem hagytam abba a blogolást, téma is van, amiről írni szeretnék, szóval jelzem, élek, csak egy kicsit túltelítettek a mindennapok. Ezeket a mindennapokat vázolnám most röviden.

Ahogy a naptárban megkezdődtek a tavaszi hónapok, az én utolsó gyakorlati időszakom is kezdetét vette. Ezt a maradék három hónapot egy komáromi gyógyszertárban töltöm. A hely és a kollégák már az első napokban pozitív benyomást tettek rám; szimpatikus volt minden és mindenki. És ha ez még nem elég, az első pillanattól kezdve elfogadták a nem hétköznapi szereléseimet, sőt, nagyon is tetszik mindanyiuknak a megjelenésem. Természetesen az érkezést követően átöltözöm munkaruhába, a fűzőt, fekete felsőt és szoknyát felváltja a fehér szoknya, köpeny és papucs. A smink és a kiegészítők - ahogy máskor és máshol is - maradnak.

Emellett persze más elfoglaltságom is akad. Igyekszem maximálisan kihasználni minden nem munkával töltött időt, hiszen már csak alig több, mint egy hónap van hátra az utolsó megmérettetésig. Az időm egy részét az erre való felkészüléssel töltöm. Nagyon várom már, hogy végre túl legyek az egészen, hogy vége legyen, és hogy legyen a kezemben a diploma, ami egy biztos pontot fog jelenteni az életben. Most érzem azt a leginkább, hogy a levegőben lógok, diák is és gyógyszerész is csak félig vagyok már/még, és ugyan egyre közeleg a vége, mégsem látom azt, hogy hogy fog sikerülni, hogy egyáltalán eljön majd az a bizonyos július 7.

Miért is lenne ez elég? Továbbra is sokat foglalkozom az orosz nyelvvel; körvonalazódni látszik egy szeptemberi nyelvvizsga. Találtam egy tanárnőt (vagyis pontosabban ő talált meg engem), aki segít a felkészülésben, és akivel pótolni tudjuk az eddigi tanulási módszer hiányosságait. Nem volt elég ugyanis az az egy, amely az ígéretekkel ellentétben nulláról középfokra készíti fel a nyelvtanulót. A nyelvtant tekintve hihető a középfok, azzal nincs is probléma. A szavak viszont hagynak kívánnivalót maguk után. Meglehetősen kevésnek tartom a kötelezően megtanított szavakat ahhoz képest, amit anno angolból és németből tudtam, amikor nyelvvizsgáztam. Nemcsak kevés a szó; sokszor éreztem azt, hogy nem a megfelelőeket tanítja meg. Meglehetősen furcsának tartom, hogy már majdnem végigértem a tananyagon, és még mindig nem tudok például egy gyümölcsöt megnevezi, mert a szószedetekben nem voltak benne. A 9. leckétől kezdve csak fakultatív szókincsbővítés céljából sorol fel szavakat, amelyeket nem gyakoroltat ezután; szerintem több értelme lenne, ha ezek helyett a mindennapi életben, vagy neadjisten a nyelvvizsgán használható szavakat tanítana és kérne számon. Ezeket a szavakat kell most pótolni, ezenkívül vannak nyelvtani elemek, amelyeket a tananyag fél mondattal intéz el, holott nem egyszerű őket használni, és további magyarázatra szorulnak. Mindent összevetve egy nagyjából alapfokú, de meglehetősen labilis tudást sikerült vele magamra szednem, ami alapjában véve nem rossz, de mégsem jó semmire, nekem ennél többre van szükségem. Majd most és a nyáron; szeptemberig most már nem lesz megállás.

Pihenni is kell néha - ezt szokásomhoz híven leginkább olvasással teszem. Az elmúlt időszakban elolvastam egy Edgar Allan Poe novelláskötetet és Joe Hill Spóra című regényét. Most ezeket nem fejteném ki, amint időm engedi, mindkettőnek szentelek majd egy bejegyzést. Addigra lehet, hogy egy harmadik könyv is társul hozzá. Magamat ismerve.... No de igyekszem hamarosan újra jelentkezni! :)

2018. február 23., péntek

A szakdolgozat margójára - nemi betegségek az én szememmel

Az egyetemi élet egy mérföldköve, amikor elkészül a szakdolgozat. Rengeteg munka, belfektetett energia, ráfordított idő van benne, megfűszerezve némi értetlenkedéssel, bosszúsággal. Felemelő érzés viszont, amikor a konzulens az egészre rábólint, mondván, hogy így már rendben van, nyomtatásba lehet adni. Innen már biztos, hogy célegyenesben vagy, és egy oktatóm szavaival élve, már két kézzel fogod a diplomádat, csak még a másik felén is fogja valaki. A héten az enyém is elkészült, jelenleg épp a nyomdában pihen, a borítójára várva, hétfőn pedig elhozhatom, megcsodálhatom még egyszer, aztán búcsút veszek tőle egy kis időre.

A szexuális úton terjedő betegségek diagnosztikájáról írtam; maga a téma véleményem szerint kevesek számára érdekes, ha felsorolnám a módszereket, semmit nem mondanának azoknak, akik nem jártasak a témában egy kicsit, így ezekre nem is fogok most kitérni. Írás közben viszont felmerült néhány gondolat, amelyekről azt éreztem, hogy megérdemelnek egy bejegyzést, ha másért nem, azért, hogy kiadjam magamból őket, de talán néhány embernek segítek is velük ebben a témában.

Legtöbben hallottunk már szifiliszről, gonorrhoeáról (tripperről/kankó), HIV-ről/AIDS-ről; csak hogy a legismertebbeket említsem. Nincsenek információim arról, hogy az átlag ember mennyire van tisztában azzal, hogy ezek pontosan mik, és nem is az a célom, hogy itt orvosi vagy mikrobiológiai szempontból jellemezzem őket, vannak erre megbízható oldalak, laikusoknak is, és persze kérdezni is lehet, ha valaki úgy gondolja. Leginkább az előfordulási arányra szeretném felhívni a figyelmet, ami engem is megdöbbentett, miközben a dolgozat bevezetéséhez gyűjtöttem statisztikai adatokat.

Százezer gimnazistából 37-nél diagnosztizáltak szifiliszt, 137-nél gonorhhoeát. Egy kicsit megfoghatóbban: A volt gimimbe most 578 diák jár. Az adatokból számolva az jön ki, hogy 0,21 szifiliszes és  0,79 gonorrhoeás van. Mivel tört diák nincs, egy tizes szorzóval máris könnyebben emészthetővé válik. Tehát, nagyjából  6000 diákból van 2, akinek szifilisze, és 8, akinek gonorrhoeája van. (3000-ből 1 illetve 750-ből 1, akinek így jobban tetszik.) Az egyetemisták, fiatal felnőttek korosztályánál ezek a számok egy picit magasabbak. Végiggondolva, nem olyan nagy számok ezek, egy kisebb iskolában nem valószínű, hogy van, egy nagyobban is csak elvétve. Mégis, engem rossz érzéssel tölt el, hogy egyáltalán van adat ebből a korosztályból. Nem akarok találgatni, hogy ez minek tudható be, valószínűleg nem is fog soha kiderülni.

Azt viszont kijelenthetem, hogy a szexuális felvilágosítás nincs a helyzet magaslatán. Nagyjából emlékszem még azokra az alkalmakra, amelyeken én általános iskolásként és gimisként részt vettem, de ott sem vitték túlzásba a dolgot. Mintha tabu lenne. Tény, hogy nem is igazán tudják ott fent eldönteni, hogy kinek a feladata lenne ez, a szülőé vagy az iskoláé; mindkettő a másikra hárítaná, mert kényes téma. Pedig nem kellene annak lennie.

Az ilyen felvilágosító órák nagy része emlékeim szerint arról szól, hogy mit hogy hívnak, mit hova kell bedugni, és hogy is lesz a gyerek. Jobb esetben némi szó esik a fogamzásgátlásról is, ami szintén egy fontos téma, azonban azt elfelejtik, hogy nem csak a terhesség az, ami egy védekezés nélküli együttlét következménye lehet. Talán egy-egy szóval megemlítik, de nem hinném, hogy túlzott figyelmet kap. Mostanában a médiában sem látom sehol, hogy bármilyen kampány lenne (igaz, tévét sem igen nézek); jópár évvel ezelőtt még lehetett óvszerreklámokat látni, amelyek felhívták a figyelmet az alkalmi kapcsolatok veszélyét jelentő nemi úton terjedő betegségekre. Jó kezdeményezés, de valahogy eltűnt, elhalt.

A fiatalok így viszont nem tudják, hogy mibe is ugranak bele egy alkalmi együtléttel. Ha nem mondják el nekik, nincsenek tisztában azzal, hogy (milyen) betegségeket kaphatnak el, melyik hogyan terjed (és hogyan nem). Nem tudják, hogy a tünetmentesség nem jelenti azt, hogy nem vagyunk fertőzöttek, vagy hogy nem fertőzünk meg más embereket. Így azt sem tudják, hogy egyszerű szűrővizsgálatokkal ezekre a lappangó, bújlákó fertőzésekre fényt lehet deríteni.

Az sem segít a dolgon, ha az óvszer használatát cikinek, vagy szükséges rossznak tekintik. Tény, hogy vannak emberek, akiknek ront az élményen az a plusz réteg, de a kérdés az, hogy melyik rosszabb: a plusz egy réteg, vagy az apró, pici hólyagok a nemi szerveden? A plusz egy réteg, vagy a sárga trutyi, amelyik három nappal később ébredéskor Bon Jour! felkiáltással üdvözöl? A plusz egy réteg, vagy a fekély, aminek látványától azt hiszed, hogy le fog rohadni a hímtagod? A plusz egy réteg, vagy a magyarázkodás a testeden mindenhol jelen levő pöttyök miatt a második stádiumban? A plusz egy réteg, vagy a későbbi meddőség, ami egy tünetmentes fertőzés miatt alakul ki? A plusz egy réteg, vagy az, hogy esetleg a továbbadod a neked panaszt nem okozó fertőzést a majdani párodnak?

Még mindig zavar az a plusz egy réteg?



2018. január 30., kedd

Könyves kihívás 2018

Ez is eljött. Cathreen Misery barátnőm meghívott egy bloggereknek szóló kihívásban való részvételre. Ezúton is köszönöm, hogy rám (is) gondoltál, és ezzel is kiszabadítottál a szakdolgozatom javítgatásából egy kis időre! Érdekesek ezek a blogger-kihívások; hihetetlen, hogy ugyanarról a témáról mennyiféle bejegyzés tud születni, mennyi vélemény, mennyi történet létezik és lát napvilágot egy ilyen kérdéssor hatására.
A mostani kihívás könyvekkel, olvasással kapcsolatos. Aki ismer, tudja rólam, hogy nagyon szeretek olvasni; nem nagyon van olyan, hogy a "Most éppen mit olvasol?" kérdésre az lenne a válasz, hogy "Semmit." Még a nagyon zsúfolt, semmire rá nem érős időszakokban is van egy könyv, amelyben valahol benne van a nagybátyámtól kapott, kék, török imaszőnyegre emlékeztető könyvjelző (tényleg Törökországból hozta szuvenírként, kézzel készült darab). Ha pedig egyet elolvastam, még aznap keresek egy másikat, csak hogy megmaradjon a tendencia. Így aztán testhezálló feladatot kaptam. A kihívás lényege: 10 kérdés, 10 válasz. 


Íme:

-Top 3 könyves dolog, ami idegesít
 Nem egyszerű sorrendet felállítanom e három között. Nagyjából egy szinten vannak, és egyszerre igen ritkán találkozom velük ugyanannál a könyvnél. Hangulattól is függ, hogy éppen melyik zavar jobban. A jelenlegi sorrendet az alapján állítottam fel, hogy melyik jelenséget észlelve hagynék/hagyok félbe egy könyvet hamarabb. Nem biztos, hogy soha többet nem folytatom, de egy időre biztosan leteszem ilyenkor.
Harmadik helyezett az, amikor az író nagyon bő lére ereszti a mondandóját. Félreértés ne essék, nem a könyv hosszúságával van bajom, hanem azzal, amikor ugyanazt a gondolatot olvasom egy oldalon keresztül, tizenháromféleképpen megfogalmazva, természetesen barokk körmondatokban, hogy csak a legvégére jusson el a tudatomig, hogy ez tulajdonképpen ugyanaz,mint ami az előbb meg azelőtt meg azelőtt volt, csak máshogy, lehetőleg még egy kicsit megcsavarva, más szavakkal..... Számomra nehézkessé teszi az olvasást; nem halad előre a történet, vagy ha ismeretterjesztő könyvről van szó, nem ad új információt, így nincs kedvem folytatni. Ha a könyvnek nem az a célja, hogy több oldalról szemléltessen egy problémát a könnyebb megértés vagy véleményalkotás érdekében, akkor felesleges oldalakat kitölteni azzal, hogy sokszor írja le ugyanazt. Ha viszont a téma érdekes, és az említett jelenség nem fordul elő aránytalanul sokszor, végigolvasom a könyvet. Lassabban, de átrágom magam rajta.

A második az unalmas cselekmény. Értelemszerűen ez regényeknél érvényes. Nagyon sokan vannak, akik ennél a jelenségnél hagyják félbe a könyveket. Bizonyos szempontból igazuk is van. Ha tényleg nem történik semmi egy regényben, nincs jellemfejlődés, és gyakorlatilag semmiről nem szól, akkor tényleg időpazarlás vele foglalkozni. Én mindig szoktam egy esélyt adni azoknak a műveknek is, amelyek elsőre unalmasan indulnak; jártam már úgy, hogy a könyv háromnegyedénél nyert értelmet a sztori, felpörgött, és onnantól egy abszolút szerethető történet lett belőle. Ismeretterjesztő könyvekre vonatkoztatva azt mondanám, hogy a második helyezett a nem megfelelő részletesség. Ez jelentheti azt is, hogy mélyebb részletekbe menően tárgyalja az adott témát, mint amennyire engem foglalkoztat, ezért a túl sok információ miatt válik unalmassá, vagy azt is, hogy a témán belül nem azokat a pontokat részletezi, amelyekre én kíváncsi vagyok. Ezekben az esetekben már megfontolom a továbbolvasást; a regényeket általában végigolvasom így is, az ismeretterjesztő könyveknél leginkább az számít, hogy meddig jutottam, mire felfedeztem ezt a problémát. Ha már legalább a feléig eljutottam, akkor végigolvasom. Ha nem, akkor fellapozom a tartalomjegyzéket, és az alapján döntöm el, hogy érdemes-e folytatni.

Számomra a legidegesítőbb pedig az, amikor a szerző kiszól az olvasónak a műből. Véleményem szerint nem könyvbe, legfőképp nem regénybe való a "te, kedves Olvasóm" megszólítás és ennek különböző változatai. Olyannal is találkoztam egy életrajzi témájú kötetnél, amelynél a szerző nem teljesen időrendben haladt, hanem időnként előreszaladt egy kicsit, majd a következő bekezdést azzal indította, hogy "Na de még csak itt és itt tartunk." Ha képtelen tartani az időrendet, akkor legalább tagolta volna másképp. A sokadik ilyennél becsuktam a könyvet, és visszaadtam a tulajdonosának. Annyira zavaró volt, hogy nem tudtam semmi másra figyelni; nem is emlékszem semmilyen információra belőle. 

-Három könyves vallomás
Először: Valamikor 10 éves korom környéként indult a Ponyclub nevű közösség. Lovakat kedvelő gyerekeket találtak meg vele, és minden hónapban egy bizonyos összegért lovakhoz kapcsolódó ajándékokat küldtek. Minden csomaghoz tartozott egy könyv; kb 120 oldalas, lovas történetekkel. Némelyik különálló történet volt, de sok tartozott sorozathoz. Évekig tagja voltam ennek a "klubnak", nagyon sok könyvet gyűjtöttem össze, és persze minden elolvastam. Egy idő után aztán kezdték rendszertelenül küldeni a csekkeket, nem igazán tudtuk követni, hogy éppen milyen elmaradást is várnak tőlünk, így aztán visszamondtuk a tagságot. Volt viszont egy akkori kis barátnőm, aki szintén tag volt, egy kicsivel tovább, mint én, így kölcsönadta a további könyveket. Az egyiket egy nyáron az udvaron olvastam; akkor elég sok apró rovar talált meg olvasás közben, persze a könyvre is rászálltak. Jobb ötlet híján lepöcköltem őket, viszont ezzel a mozdulattal apró, fekete csíkokat hagytam a könyv lapjain. Visszagondolva, elég rossz minőségű lehetett az a körömlakk, ha így meg tudta festeni azokat a lapokat. Mivel gyorsan haladtam a könyvvel, elképzelhetőnek tartottam, hogy amikor visszaadom, nem hiszi majd el nekem a barátnőm, hogy végigolvastam. Így aztán néhány további lapon is ejtettem pár ilyen "fekete" sebet, függetlenül attól, hogy tényleg egy muslincát hajtottam-e el róla. Arról szóltam neki, hogy történt egy kis baleset a könyvvel, de azt nem tettem hozzá, hogy némelyik csík nem a véletlen műve volt. 

Másodszor: Rossz szokásom, hogy olvasás közben gyűrögetem a könyveket. Főként a puhafedeles példányokon látszik meg, ha olvastam őket. Sokszor nem is tudok róla, annyira belefeledkezem az olvasásba; csak akkor veszem észre, ha leteszem, hogy pár órája még nem így nézett ki a borító, vagy ha egy családtag látja, és megjegyzi, hogy "Hú, de izgalmas lehet az a könyv!" Tényleg viccesen nézhet ki, ahogy ülök egy helyben, szinte teljesen mozdulatlanul, miközben az ujjaim megállás nélkül járnak a könyv borítóján. Kemény fedelű kötet mostanában ritkábban volt a kezemben, a mozdulat ott is megvan, de büntetlenül. Régebben a még éppen hátraevő oldalak tetejét pörgettem az ujjaimmal; erről már leszoktam. A Harry Potter-köteteimen viszont látszik, hogy nem teljes nyugalomban olvastam őket. A 4-5. kötet lapjainak a teteje a borítónak megfelelően kék vagy zöld. (De lehet, hogy csak simán koszos.)

Harmadszor: Szent meggyőződésem, hogy ha elolvastam egy könyvet, akkor az vastagabb lesz, mégpedig azért, mert benne maradt a lelkem egy darabja. Leginkább azoknál a könyveknél veszem ezt észre, amelyek nagyon tetszettek. Persze az ép eszemmel (hogy mivel?) tudom, hogy csak azért  tűnik vastagabbnak, mert az olvasással fellazítom a szűz könyv összepréselt, vagy éppen a rég olvasott példánynak a többi által összenyomott lapjait, de ez túl egyszerű, túl logikus és túl evilági magyarázat. Mennyivel jobban hangzik a saját magyarázatom?!

-Az utolsó alkalom, amikor sírtál egy könyvön
Bármikor, bármin tudok sírni, ami valamilyen formában megérint. Ezért talán meglepő, amikor azt írom, hogy a könyv, aminek legalább egy lapját eláztattam: Stephen King - Az. Nem írom le, hogy melyik az a jelenet; aki olvasta, privátban megkérdezheti, úgy szívesen elmondom, de itt nem szeretnék spoilerezni. Van benne egy jelenet, ahol az író számomra nagyon átélhetően festi le a szereplők érzelmeit. Semmi cifrázás, csak egyszerűen leírja azt, ami van. Azt hiszem, épp emiatt az egyszerűség miatt voltannyira valósághű, és emiatt érintett meg annyira. 

-Könyvek száma az éjjeliszekrényeden?
Jelenleg nincs éjjeliszekrényem, így az ágyamban tartom az éppen aktuálisan olvasott könyvet, szorosan a párnám mellett, illetve ha tudom, hogy van lehetőségem napközben is beleolvasni, akkor a táskámban lapul. Mindig csak egy könyv van vagy itt, vagy ott; nem szeretek párhuzamosan többet olvasni. Nem valószínű, hogy összekeverném a cselekményeket, de szeretem a teljes figyelmemet egy történetnek szentelni. Ha annyira tetszik, akkor úgysem tudom letenni, tehát nem is vennék elő másikat. 

-Kedvenc rágcsálnivalód olvasáshoz?
Ilyenem nincs. Nem szeretek olvasás közben enni, ha éhes vagyok, arra a kis időre inkább leteszem. (Addig olvasok, amíg egy olyan részhez érek, ahol le tudom tenni, és utána eszem.) Tea vagy egy pohár szörp viszont majdnem mindig van mellettem (fontos a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele).

-Három könyv, amit bárkinek ajánlanál?
Timur Vermes - Nézd, ki van itt!
Stephen King - Bilincsben
Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei

-Egy kép a könyvespolcodról?
Több polcon tárolom a könyveimet, a nagy részüket még nem költöztettem el a vidéki otthonomból. Sajnos nem találtam képet a kedvenc polcomról, így be kell érni egy szegényesebbel. Ez lenne tehát a pesti könyvespolcom:

Stephen King többi műve sajnos nincs most velem; 37 van meg belőlük. Ezenkívül több regénysorozat: Harry Potter, Percy Jackson, Rémálom... A már fent említett lovas könyvek, és nem is emlékszem pontosan, hogy még mi. (A moly.hu-n összeírtam.)

-Milyen sokat jelentenek neked a könyvek?
Röviden: nagyon sokat. Másik világokat, rengeteg sok megélt életet (aki nem olvas, annak csak egy élete van, aki igen, annak több száz - mondá vala egy bölcs ember), kikapcsolódást, szókincset, műveltséget, és sok hasznosan és kellemesen eltöltött órát. 

-Legnagyobb könyves titkod
Nincs igazán nagy titkom; semmit nem olvastam titokban, sosem rejtegettem könyvet mások elől, a környezetem mindig tudta, hogy éppen mit olvasok. Talán egyvalami van, amit a félreértések elkerülése végett nem feltétlenül szoktam reklámozni,  az pedig a Mein Kampf elolvasása. Érettségi előtt olvastam; van bennem egyfajta érdeklődés a náci Németország iránt, ami akkor erősebb volt, mint most. Érettségin a szóbelin is azt húztam, naná. Leszögezném azonban, hogy nem vagyok náci, és szimpatizáns sem. Távol áll tőlem a rasszizmus, mások elítélése az alapján, hogy milyen a bőrszíne vagy a vallása. Számomra az egész inkább történelmi szempontból érdekes, illetve ebben az esetben az ideológiát akartam jobban megérteni. Nem igazán akartam elhinni, hogy amik történtek, azoknak az alapja ebben a könyvben van leírva, vagy hogy nem csúszott-e el valami nagyon csúnyán a leírtak félreértelmezésével. A tartalmába most nem mennék bele, aki szeretné, elolvashatja bátran, mindenféle következmény nélkül meg lehet venni. Hosszú és tömény olvasmány, az biztos. 

- Kihívott bloggereim:
Erre a kérdésre sajnos vagy nem sajnos nem fogok kielégítően válaszolni. 5 embert nem tudok kihívni, kevesebbet pedig nem szeretnék, ezért én megszakítom a láncot. 

Köszönöm még egyszer, hogy részese lehettem! :)


2018. január 18., csütörtök

A goth nem nagyszerű?

Mindig is szerettem az átalakító showkat, az előtte-utána képpárokat; valahogy érdekel az, hogy kibőlmit lehet kihozni, ha hozzáértő kezekbe kerül. Egy időben én is vágytam ilyen átalakításra, ma már azonban jóval kritikusabban szemlélem a műsorokat is. A kezdeti csodálat mára értetlenkedésbe csapott át. Sok esetben nem értem, hogy az adott embernél miért azokat a színeket választották, vagy miért olyan fazonú a ruha, amilyen, hiszen nem is áll jól neki. Nemrég pedig egy olyan műsorral találkoztam, amelyben az átalakítást fordítva csináltam volna meg, mert a végeredmény a jobb volt, mint lett kategóriába sorolható.
A szubkultúra tagjai valószínűleg belefutottak a Transformed pár héttel ezelőtti részébe, a Goth to Gorgeous címűbe, melyben egy viktoriánus goth stílusú lányt alakítanak át hétköznapivá.  Aki nem látta, itt megnézheti: https://www.facebook.com/transformedtheshow/videos/200862873817561/

A műsorban szereplő Nicole az elején elmondja, hogy hosszú idő után először találkozik a hittestvérével/kereszttestvérével (nem tudom, magyarul melyik szót használják godbrother értelemben) és annak barátjával, és szeretné meglepni őket. Évek óta a viktoriánus goth a stílusa, ezért most valami mást szeretne. Teljesen mást. A videót végignézve láthatjuk, hogy ez teljesül is, megvan a nagy meglepődés, az "úristendejólnézelki".

Nincs is ezzel semmi baj. Teljesen érthető, hogy valami apropóból ki akarunk próbálni homlokegyenest a korábbi meggyőződésünkkel ellenkező dolgot, csak hogy lássuk, működik-e, vagy hogy jót nevessünk magunkon a végén. Sőt, csodálom, hogy ennek a lánynak volt ahhoz bátorsága, hogy ezt nyilvánosan megtegye. 

A probléma ott kezdődik, hogy a "gorgeous", a gyönyörű, a nagyszerű nem az, amit végeredményként látunk. Nekem az az lett volna, ha az átalakítás fordítva történik, ha a hétköznapi kinézetű lányból varázsolnak egy goth hercegnőt. Nem pedig az, hogy egy goth hercegnőből csinálnak egy teljesen hétköznapi, semmilyen lányt, amilyenből többezer van csak abban a városban, ahol ő él, és akik között észre sem lehet venni, mert mindannyian annyira egyformák, egyformán semmilyenek. A ruha színe részemről rendben is lett volna, a fazonja viszont borzasztóan előnytelen; nem hogy nem emeli ki az alakját, egyenesen formátlanná teszi. Ehhez ráadásként jön a fehér pulcsi (köntös?,köpeny? mi az egyáltalán?) ami még egy fokkal rosszabbá teszi az egészet. Nem mondom, hogy nem nézhet ki jól, ha például a bolero vagy a blézer világosabb, mint az alatta levő blúz; egy világos kosztümnél akár még be is jöhet. Itt viszont nem jött be. 
A sminket hasonlóan sikerült elrontani. Addig rendben van, hogy szolidabbat szeretnének, mint ami szokott lenni. Az viszont már nincs rendben, hogy egy sminkmester feltesz egy szinte teljesen natúr sminket egy olyan lány arcára, akinek a natúr smink színei még véletlenül sem állnak jól, csak mert az arany szemhéjpúder majd kiemeli a kék szemet. Na de ha az egész arcát öregebbé teszi ezzel, az nem számít? 
Értem, hogy minél nagyobb kontraszt kell, mert arra vevő a nép. Azt is értem, hogy ebben az esetben az adja a legnagyobbat, ha a goth-ból átlagost, az erős sminkből szolidat csinálunk. Na de ezt nem lehet úgy megtenni, hogy az adott ember előtte és utána is jól nézzen ki? 

A legfőbb problémám viszont a rész címével van. Goth to gorgeous, azaz goth-ból gyönyörű, nagyszerű. Kérdem én: a goth nem lehet nagyszerű? A goth nem lehet gyönyörű? Ezzel a címmel ugyanis azt sugallják, hogy nem. Azért, mert fekete? Azért, mert feltűnő? Mert más? Nem lenne elég nőies? Kérdem én: mi nőiesebb egy halom csipkénél? Egy hosszú szoknyánál? Egy fűzőnél? Mi lehet nagyszerűbb annál, ha valaki megtalálja a stílusát (bármi legyen is az), ha jól áll neki, és jól érzi magát benne, eggyé válik vele? 

Mi lehet nagyszerűbb annál, ha valaki azt mondja neked, hogy neki nagyon tetszik, hogy van bátorságod egyedinek lenni? Mi jobb annál, ha azt mondják, hogy így jó ahogy vagy? Hogy sose változz meg...


2018. január 2., kedd

Összegzés és kitekintés a jövőbe

Elszállt egy újabb év. 2017-et röviden összefoglalva úgy jellemezném: a hullámvasút éve. Eseményekben bővelkedett, jókban és rosszakban egyaránt. Az első pár hét a szokásos egyetemista élettel telt; vizsgaidőszak, majd új szemeszter -ezúttal végre valahára egy kellemesebb, amit már nagyon régóta ígértek a felettem járók -, közben munka.
Februárban énekórákra kezdtem járni; régi vágyom volt, hogy eljussak egy tanárhoz, aki felméri a hangterjedelmemet, és eldönti, hogy érdemes-e foglalkozni vele, fejleszteni. Az első alkalommal kiderült, hogy szűk három oktáv a hangterjedelmem. Meglepő volt, mert előtte csak magamnak énekelgettem otthon, a fél évvel azelőtt indult egyetemi kóruson kívül nem foglalkoztam vele komolyabban. Őszig hetente jártam órára, fejlődtem is sokat; a három oktáv kibővült, és a technikám is jobb, mint azelőtt bármikor. Jelenleg szüneteltetem, sajnos az időbaosztás és egyéb dolgok miatt nem fér bele, de bízom benne, hogy legkésőbb a nyáron újra tudom kezdeni.
Május végén fogtam bele egy sminkes küldetésbe; nagyon érdekes élmény volt, és sok tapasztalattal gazdagodtam a végére. A június viszont kapásból rosszul kezdődött: kirobbant ugyanis a sokat emlegetett diákmunka-botrány, melynek alapja, hogy többszáz diák nem kapta meg a májusi fizetését. Sajnos én is ennek a többszáznak az egyike vagyok. Elég rosszul érintett, hogy tulajdonképpen abban a hónapban ingyen dolgoztam, és az is, hogy a hivatalosnak hitt iskolaszövetkezet, amin keresztül bejelentettek, mégsem volt teljesen az. Egy kicsit megrendült a bizalmam az ilyenekben. A munkát végül egy másik szövetkezeten keresztül bejelentve tudtam folytatni, és szerencsémre volt annyi félretett pénzem is, hogy a bevétel nélküli hónapomban is ki tudjak fizetni mindent, amit addig is én vállaltam. A hónap végén kezdtem el jelen blogot írni, hirtelen felindulásból.
Júliusban aztán kezdődött a két hónapos gyógyszertári gyakorlatom, ami fizetéssel kecsegtetett, mellette jártam a drogériába is dolgozni, így az elköltött félretett pénz is vissza tudott jönni, és egy tetoválásra való is összegyűlt. A gyakorlatot ugyanabban a patikában töltöttem, ahol az előző évit is, ismerős környezetben, jó hangulatban, és új ismeretekkel gazdagodva. Szabadidő ugyan nem sok volt, és nyaralni sem jutottam el, viszont egy régebbi vágyam teljesült azzal, hogy az OGT-re el tudtam menni.  Találkoztam egy régebbi barátnőmmel, a szintén blogger Cathereen Miseryvel, akit egy internetes felületen ismertem meg, és az OGT adta meg az első lehetőséget a találkozásra. Új embereket is sikerült megismerni, és több közösség tagja is lettem ezáltal. Az első fotózásomra is sikerült végre sort keríteni.
Szeptember végén kezdődött az új szemeszter, az utolsó előtti. Fáradtan fogtam neki; nem sok idő volt a pihenésre a gyakorlat után, és bár jóval könnyebbnek ígérkezett, mint bármelyik eddigi, mégsem tudtam olyan lazán venni. Azt már tudtam az elején, hogy még egyszer nem csinálom végig azt, amit a nyáron. Kiégettnek éreztem magam, ezért úgy döntöttem, felhagyok mindennel, ami nem egyetem és nem a drogériai munka. Időt akartam hagyni a pihenésre és a szakdolgozatomra is, aminek februárra el kell készülnie. Később, ha rendeződik minden, újult erővel vetem majd bele magam a korábbi pörgős életbe.
Az őszi szemeszter nagyon gyorsan ment el, egy újabb fotózáson kívül nem akadt különösebb jelentős esemény. Végül elérkezett a vizsgaidőszak, a Karácsony és az év vége. Az utolsó két hét nyugalmasan telt, jól sikerült vizsgákkal, békés ünnepekkel, és amennyire lehetett, pihenéssel.
Hogy mik a tervek az új évre? Túlélni az utolsó félévet (fél lábbal is menni fog már), lediplomázni, majd állást találni rövid időn belül. Szeretnék egy orosz nyelvvizsgát is, ha lehet, akkor még az államvizsga előtt, de ha nem fér bele, a nyáron mindenképpen. Szeretném visszahozni az ősszel abbahagyott hobbikat, legfőképp az éneklést és a jógát. De legfőképp kialakítani és élvezni a diploma utáni életet. Folytatom a blogolást, és a "modellkedést" is, tervben van már egy új sorozat, de még az időpontban nem vagyunk biztosak. Két koncertre biztosan szeretnék majd eljutni, a Within Temptation-re és a Nightwish-re; a jegyeket még nem vettem meg, de a közeljövőben tervezem.
Kíváncsian várom, mit hoz majd 2018. Annyi biztos, hogy izgalmas lesz, és hogy új korszak kezdődik majd vele az életemben.

Zárnám is soraimat, és Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek! :)

2017. december 15., péntek

Kipróbáltam - tapasztalatok az újonnan szerzett sminktermékekkel

A sminkelés kislánykorom óta vonzott. Az a típus voltam, aki előszeretettel kente ki magát a neki vásárolt gyerekfestékekkel, és találta meg a boltban a legpirosabb rúzst, amit aztán a mama készségesen meg is vett, hogy aztán a poharaktól kezdve a törülközőig mindenhol látszódjon, ha használatba került. 12 évesen egy nagy sminkkészletet kaptam karácsonyra, amit hétköznap az iskolában ugyan nem használhattam, hétvégente viszont annál inkább. Később a gimnáziumi években vált mindennapossá számomra a smink viselete - először szemceruza, szempillaspirál, később a különböző színű szemhéjpúderek, végül a rúzsok. Alapozót akkor sem használtam, és azóta is csak ritkán teszem; fotózásra, illetve olyan eseményekre, ahova illik. Akkoriban jóval szolidabban sminkeltem; nem is tudtam igazán, és az akkori kapcsolatom sem tette lehetővé, hogy erősebbet használjak. Az egyetemen aztán megjelent ez is. Azóta sokat tanultam, mertem kísérletezni, és ahogy arról már korábban írtam, egy olyan hónapom is volt, amikor minden nap egy Pinteresten talált sminket készítettem el magamnak.
Ezekben az években főleg az ár szabta meg, hogy milyen termékeket kenek magamra. Megvolt a nagy paletta, ezenkívül olyan, a drogériákban kapható márkák termékeit használtam, amelyeket 1000 forint körül megkaptam. Mondanom sem kell, hogy azóta ezeket igyekszem kerülni, mert az  évek során megtapasztaltam, hogy a minőségük sajnos messze nem a legjobb. Tavaly karácsonyra egy Make up Factory palettát kaptam, illetve 1,5 évvel ezelőtt Avon tanácsadónő lettem, így sokkal jobban megismerhettem egy olyan márkát, aminek neve is van, és ár/érték arányban is több mint megfelelő. (Ez itt a reklám helye.) Ez a 1,5 év viszont arra is ráébresztett, hogy hiába van rengeteg jó termékük, valahogy a hideg bőrtónusú nőknek nem kedveznek annyira szemfesték és rúzs vonalon, illetve az extrémebb színek is hiányoznak. A Make up Factory paletta szemhéjpúderei pedig hiába szupertartósak (értsd: reggel 6-kor felkenem és este 11-kor változatlan állapotban mosom le), kevéssé pigmentáltak; halványak, gyengék a színek, és ahogy az Avonnál is, itt is hiányoznak az extrémebb árnyalatok. Így aztán arra jutottam, hogy ezeket máshol kell keresnem. Mivel már van némi saját keresetem is, így a sminktermékre szánt pénz mennyisége is feljebb kúszott, bár egy lélektani határt meghúztam magamnak, ami főlé nem megyek egyelőre. Felfedeztem a NYX és a Pupa márkákat. Ezekről fogok most többhetes használat után élménybeszámolót írni, ahogy azt már Instagramon megígértem.

A képen látható termékek: NYX Fire paletta (limitált széria)
                                           Pupa Vamp! Wet&Dry collection, 305-ös számú, kék szemhéjpúder
                                           NYX HS56 Enchanted fantázianevű, méregzöld szemhéjpúder
                                           NYX Liquid Suede LSCL18 Foul Mouth/Vulgaire fantázianevű folyékony, matt rúzs
                                           Pupa I'm collection, 416-os számú mélybordó rúzs (bal oldalon)
                                           Pupa I'm collection, 426-os számú szürkéslila rúzs (középen)
                                           Pupa I'm Metallic collection, 008-as számú vörösesbarna, metálfényű rúzs (jobb oldalon)
A képről lemaradt egy, a kép készülte után szerzett négyes Avon True paletta, Urban Skyline fantázianévvel, a klasszikus füstös smink elkészítéséhez szükséges árnyalatokkal.



Egyenként mesélek a termékekről, és képekkel is illusztrálom, hogy melyikkel mit alkottam az elmúlt hetekben. Kellemes böngészést!

Minden nap más szín dominál a sminkemben. Hétfőn az ezüst/szürke, kedden a piros, szerdán a lila, csütörtökön a kék, pénteken a zöld, szombaton a fekete, vasárnap pedig az arany/sárga különböző árnyalatai. Tervezek egy olyan bejegyzést is, amelyben a napok szerinti sminkeket fogom közzétenni, de jelen esetben márkánként haladok. Szemsminkhez szemhéjpúderalapot is használok, így a tartósságot ezzel együtt kell érteni, nélküle jelentősen redukálódhat az idő.

Kezdjük a NYX-szel:

Sötétzöld illetve méregzöld szemhéjpúdert keresve találtam rá a márkára. Az zöld az egyik kedvenc színem; az otthoni készletben négy árnyalat van, de mind világos; most olyat szerettem volna, ami bár sötét, mégis élénk, látható, hogy nem fekete. Végül a fent említett Enchanted árnyalatot választottam. Ez a darab most már több hónapja megvan, rendszeresen használom is. Akár egymagában, akár más zöld árnyalatok mellett is szépen mutat (én ez utóbbi módon viselem). Kevesebb is bőven elegendő belőle, satírozásnál főleg - hihetetlenül jól "fog". Reggeltől estig fent lehet, nem kell hozzányúlni, javítani, gyönyörűen tartja a színét, és nem gyűlik össze a mozgó szemhéj és a szemöldökcsont alatti bőr találkozásánál. Nagyjából 12-14 óra elteltével kezd, de akkor is minimálisan. Szemhéjpúderalap nélkül nem próbáltam.

       

A Fire palettára piros szemfesték keresése közben akadtam rá. Az eladó mutatott egy piros árnyalatot külön, és a palettát is, amelyben kettő szerepel. Mondanom se kell, hogy az utóbbi tetszett jobban.  Black Friday előtt néhány nappal voltam, de limitált széria révén nem mertem megvárni a pénteket, hogy olcsóbban hozhassam el, féltem, hogy nem marad, így hát teljes áron (egy Szent Istvánért) hoztam el.  A boltban is úgy tűnt, hogy hihetetlenül pigmentált szemhéjpúderről van szó, erős, élénk színekkel. Egy különálló szemfestékem már volt tőlük, így tudtam, hogy bízhatok benne. Külön örültem a sárga és az arany árnyalatainak, így vasárnaponként is különbözőféleképpen nézhet ki a szemem. A fent említett tartósság ennél a palettánál is fennáll, viszont a pirosaknál azt tapasztaltam, hogy ha a kelleténél többet viszek fel belőle, hamarabb kezd el összegyűrődni.

                                           

                                          

                                            

                                          

Utolsóként említem a folyékony, mattra száradó rúzst. Jártam már úgy, hogy kinéztem eBay-n egy színt, megrendeltem, és amikor megérkezett, teljesen mást kaptam, mint amit kértem, és jobban tetszett, mint az eredeti. Hasonló történt ezzel a termékkel is. Régóta keresek sötétlila rúzst, így több sikertelen vadászat után adtam egy esélyt a NYX-nek, hátha itt lesz. Többet is mutatott az eladó, amelyek közül a Vulgaire árnyalatot választottam. Ott, abban a megvilágításban lilának tűnt, másnap viszont, amikor a számon megszáradt, határozottan sötétkék volt. Természetes fényben szintén. Mégsem bántam, mert a kék rúzs beszerzése is a terveim között volt. A minősége pedig valami csodálatos. Mattra szárad, így nem kenődik, nem gyűlik össze a repedésekben, a beszéd, az evés és ivás próbáját állja, bár étkezés után én a legbelső részt a biztonság kedvéért meg szoktam igazítani. Ha egész nap fent van, egyszer-kétszer érdemes átkenni, mert az egésznapos igénybevétel meglátszódhat rajta.


A Pupa termékeit egy hangyányival régebb óta használom. A drogéria, ahol dolgozom, egy plázában van, így óhatatlan, hogy a többi üzlet mellett is elmenjek. Így találkoztam ezzel is. Először csak azért mentem be, hogy az árakat megnézzem. A NYX-ről hallottam már ismerősöktől, ajánlották is, de a Pupa nevét soha, sehol nem hallottam még. Egy olasz márkáról van szó, a NYX-hez hasonló, de annál némileg magasabb áron kínálják a termékeiket. Drágának találtam, de nagyon kíváncsi voltam arra, hogy milyen minőségű lehet, mert a szemhéjpúdereik első látásra is elbűvöltek a színeikkel. Sok olyan árnyalatot tartanak, amelyeket én nem használnék, de akad közöttük néhány, amit annál inkább. Az első vásárlást egy kuponnap keretében bonyolítottam le, és a fent már említett sötétkék szemfestéket hoztam el. Wet&Dry, azaz száraz és nedves alapra is fel lehet vinni, ez utóbbival még egy picit sötétebb lesz. Az én szemhéjpúderalapom krémes állagú, valahol akettő között van, tehát tökéletesen megfelel. Nem csalódtam. Intenzív szín, tehát elég belőle kevesebb is, könnyű vele dolgozni, és ami a legfontosabb: tartós, nem pereg, nem gyűrődik, csak egész napos viselés után minimálisan. A többi kék árnyalattal harmonizál, tökéletesen be tudtam építeni a készletbe. Általában a NYX folyékony rúzsát használom hozzá, véleménem szerint tökéletesen kiegészítik egymást.                    

A rúzsoktól féltem először, a bolti megvilágításban nem igazán tetszettek az árnyalatok, túl világosnak találtam őket, a sötétebbekhez hasonló, vagy teljesen ugyanolyan pedig már volt otthon, egy másik márkától. Egy mélybordót viszont találtam, ami régóta a szívem vágya volt, és úgy tűnt, hogy működőképes lehet. Ezt is egy akció keretében vettem meg, ami törzsvásárlóknak szólt, így aztán azzá váltam. Ahogy a szemfestékben, a rúzsban sem csalódtam. Már az otthoni fényekkel is szebb volt, mint a boltban, természetes fényben nézve pedig azt gondoltam: "Ez az! Ezt kerestem!" Azóta is a kedvencem. A NYX folyékony rúzsánál kevésbé tartós, étkezés után mindenképpen újra kell kenni. Az alapszínét megtartja, de frissen sokkal élénkebb és teltebb. A repedésekben 5-6 óra elteltével kezd összegyűlni, de ezt én csak közelről nézve vettem észre, étkezés után, amikor már egyébként is kopott valamennyit. Egész nap viselve 3-4-szer érdemes áthúzni.

                                                         

A törzsvásárlói kártya előnye, hogy különböző akciók esetén jóval olcsóbbal lehet a kinézett terméket megvenni, mint ha nem rendelkezünk ilyenel. Személyre szóló akció is van, ilyen az is, ami a születésnapunk hetére érvényes (pontosabban a születésnap előtti és utáni 3 napban); ilyenkor két termékre jár 50% kedvezmény. Csábító ajánlat volt, be is néztem hát az üzletbe, hátha találok végre egy kedvemre való lila rúzst, illetve az akkor megjelenő I'm Metallic kollekcióra is kíváncsi voltam, amiről a hírlevélben értesültem, és használható színeket ígért. Sötétlila rúzst ugyan nem találtam most sem, és a Metallic árnyalatok sem tetszettek annyira, mégis, ha már van kedvezményem, el akartam használni, és azt is tudtam, hogy a minőséget tekintve rosszul nem járhatok. Így adtam egy esélyt egy szürkéslila rúzsnak, ami a kézfejemen nagyon halványnak látszott, és a Metallic kollekcióból egy vörösesbarna árnyalatúnak, amihez hasonló ugyan volt már otthon, de rosszabb minőségű, ezért annak a pótlására megfelelőnek ígérkezett. Reménykedtem benne, hogy az otthoni fény majd változtat némiképp a véleményemen, ahogy azt legutóbb is tette. Bejött. A szürkéslilánál nem hittem el, amit látok, annyira másképp nézett ki a számon, az otthoni fényben, mint a boltban a kézfejemen. Mondanom sem kell, hogy sokkal jobban tetszett, és ettőlfogva egyáltalán nem bántam, hogy adtam neki egy esélyt. "Na, ez lila. Tökéletes lesz."-gondoltam.


A vörösesbarna ugyanúgy szebb volt otthon, mint a boltban, és valóban a már meglévőhöz hasonló árnyalatúnak mutatkotott, habár egy picivel sötétebb annál. Tartósságban viszont messze felülmúlja.

                                                              

Végezetül kitérek az Avonos palettára. Egy (majdnem) azonos színekben pompázó Miss Sporty paletta pótlásaként vettem meg, részben a márkahűség és a hitelesség miatt (milyen tanácsadó az, aki nem ismeri a termékeket, amiket árul?), illetve a már megszokott minőség miatt. A Miss Sporty paletta gyengének bizonyult, néhány óra alatt összefolyt, összegyűrődött, és messze nem volt olyan szép estére, mint bármelyik másik, amiket eddig bemutattam. Nem voltam vele elégedett, ezért úgy döntöttem, hogy nem veszek ugyanolyat, hanem elsőként az Avonosat próbálom ki. Egyelőre úgy tűnik, állja a sarat. A Miss Sporty palettával elentétben ez matt, de nem bánom, mivel ennek ellenére is pigmentáltabb, mint az előbb említett. A NYX-hez és a Pupához képest többet kell belőle használni, de ez a tartósságot nem befolyásolja. Estére minimálisan gyűrődik össze. Érdekesség ezekhez a képekhez, hogy itt a sminkem minden részlete Avon termékkel készült, a szemöldökceruzától a szemfestéken át a rúzsig. Ezt a "teljes Avonság" állapotának neveztem el.


 

Bár alapvetően hű vagyok az Avonhoz, tervezem még más márkák kipróbálását is, olyan színek esetében, amit itt nem kapok meg. A NYX-et és a Pupát mindenképpen megtartom, és biztosan fogok is még tőlük vásárolni. Amint szereztem új termékeket, és elegendő időm volt a kipróbálásukra, jelentkezem egy hasonló poszttal. :)

2017. november 20., hétfő

Színez a tű, telik a vászon

Aki ismeri a Blind myself Testem a vászon című számát, máris kitalálhatta, hogy a bejegyzés tetoválásról fog szólni. Egy hete készült el a negyedik tetoválásom, ennek kapcsán úgy döntöttem, körbejárom ezt a témát egy kicsit.

A tetoválás ha nem is teljesen egyidős az emberiséggel, bizonyítottan velünk van évezredek óta. Arról a legtöbben tudnak, hogy a civilizált világtól távol élő törzseknél is jelen volt/van különböző formában: ősi vallási jelképek, varázslatokat segítő motívumok, esetleg rangot is jelképezhetett. Ez azt mutatja, hogy egy agyon régi tradícióról van szó. Az pedig, hogy Ötzin, a Jégemberen is találtak, arra enged következtetni, hogy az első tetoválás legalább ötezer évvel ezelőtt készülhetett. Találtam olyan adatot is, amely szerint időszámításunk előtt 6000 évvel jelenhetett meg. Bárhogy is van, vitán felül áll, hogy nem újkeletű dologról van szó. Az, hogy manapság kik viselik, sokkal inkább az.

A köztudatban az van, hogy régen csak a prostituáltaknak és a bűnözőknek volt. Ez csak részben igaz; őket valóban így jelölték meg, de a másik oldalon ott van például Egyiptom és India, vagy akár a kopt kultúra, ahol a fent is említett minták szélesebb körben terjedtek el, más jelentést hordozva. Mára szinte már divattá nőtte ki magát, a fiatalabb generációkat nézve körülbelül minden harmadik embernek díszíti már valamilyen, akár egész apró minta a testét. Talán a tásadalom is kezdi egyre inkább elfogadni, hogy ez nem rossz dolog, és hogy nem az alapján kell megítélni valakit, hogy van-e tetoválása és milyen, viszont ez egy hosszú és lassú folyamat. A tapasztalat az, hogy a tetovált felület nagysága egyenes arányosságot mutat viselője iránt megjelenő előítélettel szemben. Ezt rossz dolognak tartom, mert attól, hogy valaki nem szokványosan néz ki, még lehet értékes ember. Sőt, legtöbb esetben még értékesebb is, mint az átlag, a normális. Mégis, lehet hallani sztorikat, hogy az embereket nem vették fel egy munkahelyre a tetoválásuk miatt, vagy ha fel is vették, takarniuk kellett ruhával, sminkkel, ahogy lehetett. Olyanról is hallottam, hogy egy felmérés szerint kevésbé szívesen fogadják el az emberek az ételt egy olyan pincér kezéből, akinek a karján tetoválás van. Ez utóbbit már csak azért sem értem, mert ha egy szépen kidolgozott, igényes mintáról van szó, akkor még esztétikai szempontból sem kellene, hogy zavaró legyen. Nyilván nem egy saját magának gombostűvel alkotott "Jucika" feliratról beszélek. Azt gondolom, hogy az embereknek el kellene szakadniuk az említett sztereotípiáktól, és sokkal inkább azt nézni, hogy az az adott ember hogy végzi el a munkáját (ha a munkáltató szemszögéből nézzük).

Személy szerint nekem sosem volt bajom azzal, ha valakinek mindkét karja teli van varrva, sőt, egy ilyen embert általában érdekesebbnek találok, mert nyilvánvalóan minden egyes mintának megvan a története. Mikor varratta, miért varratta, milyen különleges jelentése van, (ha van, mert az is előfordulhat, hogy nincs, csak megtetszett neki) stb. Az pedig, hogy én is szeretnék, tizenévesen fogalmazódott meg bennem először. Akkor még Harry Potter villámsebhelyét akartam a homlokomra, egy akkor szeretett zenekar logóját a tarkómra, és egyéb hasonlóan őrült dolgokat, amik ahogy jöttek, úgy el is múltak, amit nem bánok, mert nem kellően átgondolt ötletek voltak, amiknek később úgyis egy takarás lett volna a következménye. Az elsőt végül is 19 évesen csináltattam meg, néhány héttel a szakításom után. ("Ez az, most már végre lehet, senki nem szól bele"). Hat pici cicatappancs került a jobb alkarom belső oldalára. Akinek van tetoválása, annak ismerős lehet az, hogy amint kijöttem a szalonból, már tudtam, hogy nem ez az utolsó.


                                         
Magyar Gergő, V2 Tattoo

Szinte nincs is olyan ember, akinek csak egy van. Legalább még egyet mindenki varrat. Nekem a második fél év elteltével készült el, egy skorpió a jobb felkarom belső oldalán. A horoszkópom. Születésnapi ajándék volt, papámtól kaptam. Igen, ebből látszik, hogy a család elfogadja, olyannyira, hogy a szűk családi körben már szinte mindenkinek van.

Magyar Gergő, V2 Tattoo


A harmadik a második egyetemi évem után készült: egy sárkány a hátam felső részére. A legyőzhetetlenséget szimbolizálja. Eredetileg egy mászó sárkányt akartam az egyik lapockámra, de a tetováló meggyőzőtt, hogy legyen inkább egy olyan, ami repül, mert jobban néz ki, szebben ki lehet dolgozni. A méretén is a kidolgozhatóság érdekében változtattunk, így a végeredmény teljesen más lett, mint az eredeti elképzelés, de nem bántam meg. Ahogy most, egy hete sem.


Magyar Ferenc, V2 Tattoo


Több mint két év telt el az utolsó óta, hiányzott már a bőrömet szaggató tű érzése, és pénzügyileg is most álltam úgy, hogy szóba jöhetett a következő. A terv egy goth mintha volt, bal felkarra. Elküldtem a kinézett mintát, lefoglaltam az időpontot, vártam szépen, majd november 13-án 11 órára bementem a szalonba. És itt jött az első sokk, amikor kiderült, hogy a minta, amit kinéztem, abban a formában semmiképp sem megvalósítható, ahogy én gondoltam. Nagyobbnak kellett volna lennie, de még ha ezt meg is oldjuk azzal, hogy másik testrészt választok, egy jobb felbontású képet kellett volna keresni, de nem találtak. Így kezdődött egy másfél órás ötletelés a mintát és a helyét illetően. Nem volt egyszerű, de végül sikerült egy olyan képet kiválasztani, amin egy nő két gyertyát tart a kezében. A hely pedig a bal vádlim külső oldala lett. Jobban mondva a külső oldala és a lábam első része, de mivel nagy a minta, a mostani alkalommal csak a nő arca készült el, a gyertát tartó kezek majd csak jövőre kerülnek rám. Összességében hat órát feküdtem különböző lehetetlen pozíciókban, mire elkészült. Hála a jógának, nem volt probléma a kicsavart testhelyzetek felvételével és megtartásával, bár egyszer-egyszer elgémberedtek a tagjaim annyira, hogy felállni kicsit nehezemre esett. Plusz poén, hogy a lábam másfélszeres nagyságúra dagadt, így csodálom, hogy az amúgy is szoros csizmámat egyáltalán fel tudtam venni. Azóta ápolom rendületlenül, túl van már a hámláson, és hamarosan teljesen gyógyultnak nyilváníthatom.


Balogh Ottó, Celtic Moon Tattoo-Art Unit

S még nincs itt a vége. Ez nem csak a februári folytatást jelenti, hanem azt is, hogy vannak még terveim.

Mindegyik fotó alá odaírtam, hogy ki készítette, melyik szalonban. A szalon nevére kattintva megjelenik a facebook oldaluk, ahol meg lehet nézni a további alkotásaikat.